George Bushnak jó oka van a pezsgőbontásra

Washington. A Demokrata Párt legnagyobb bosszúságára indul az amerikai elnökválasztáson Ralph Nader, az amerikai fogyasztóvédelem atyja, a környezetvédelem élharcosa.

Nader, akinek Hillary Clinton legszívesebben sajátkezűleg tekerné ki a nyakátReuters-felvételWashington. A Demokrata Párt legnagyobb bosszúságára indul az amerikai elnökválasztáson Ralph Nader, az amerikai fogyasztóvédelem atyja, a környezetvédelem élharcosa.

Nader vasárnap jelentette be elhatározását, hiába rimánkodtak neki egy ideje a demokrata párti vezető politikusok és saját barátai is, hogy tegyen le erről a szándékáról, mivel a nem konzervatív szavazótábor megosztásával csak George Bush elnököt segítené a győzelemhez a szorosnak ígérkező őszi küzdelemben, akárcsak 2000-ben, az előző elnökválasztáson. A Fehér Házban talán még pezsgőt is bontottak a bejelentés hírére. A demokraták már régóta orrolnak a makacsságáról és fáradhatatlanságáról ismert ügyvédre, aki szerintük 2000-ben a demokrata Al Gore-t megfosztotta a győzelemtől George Bushsal szemben. Bár Nader a szavazatoknak mindössze 2,7 százalékát szerezte meg, de Floridában és New Hampshire-ben olyan szoros volt a küzdelem, hogy ha Nader nem visz el voksokat, Al Gore megnyerte volna az elnökválasztást. Hillary Clinton, New York állam szenátora, Bill Clinton elnök felesége egy alkalommal kijelentette, hogy legszívesebben saját kezével tekerné ki Nader nyakát.

Nader a napokban tölti be a 70. életévét. Az NBC televíziónak elmondta, hogy nyugalomba vonulását fontolgatta, de mégis meggondolta magát. Független jelöltként indul, hogy „kihívást intézzen a két párti monopólium, a duopólium ellen”. Washingtont nagyhatalmú vállalatok által megszállt területnek nevezte, a legtöbb minisztérium és kormányszerv ajtajára szavai szerint kifüggesztették az „eladó” táblát. Elutasította, hogy mások esélyrontójának nevezzék, és azért bírálják, mert nem fogadja el a kétpártrendszert. Nader évtizedeken át folytatott hadjáratot a konszernek ellen a fogyasztók érdekében, és sok vívmányt sikerült kiharcolnia. A hatvanas években az ő mozgalma kényszerítette rá az autóipart új biztonsági szabványok bevezetésére.

Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója szerint a külföldi születésű amerikai állampolgároknak is lehetővé kellene tenni, hogy indulhassanak a választásokon az elnöki tisztség elnyeréséért. Az ausztriai születésű testépítő bajnokot és filmszínészt tavaly ősszel választottak meg az USA legnépesebb és leggazdagabb állama kormányzójává. Azt mondta, neki ugyan nincsenek elnöki ambíciói, de mindenképpen meg kellene adni az indulás jogát az elnökválasztásokon az olyan külföldi születésű amerikai állampolgároknak, akik már több mint húsz éve az országban élnek. A kormányzó támogatta Orrin Hatch utahi szenátor ilyen értelmű alkotmánymódosítási kezdeményezését. Schwarzenegger azzal érvelt, hogy az USA-ban nagyon sok a bevándorló, akik kimagasló eredményeket értek el, és nem látja semmi okát annak, hogy őket kizárják az elnöki poszt betöltésének a lehetőségéből. Név szerint a németországi születésű Henry Kissinger és a csehországi születésű Madeleine Olbright volt külügyminisztereket említette.

Schwarzenegger, aki ma tölti be kormányzói megbízatásának 100. napját, az NBC műsorában megerősítette, hogy ellenzi az egyneműek házasságát, amit a San Francisco-i városi hatóságok a minap lehetővé tettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?