Gázában kifosztottak egy segélykonvojt, melyet előzőleg az izraeli hadsereg visszafordított

izraeli-palesztin konfliktus

Visszafordított az izraeli hadsereg (IDF) egy a Gázai övezet északi részébe tartó segélykonvojt, melyet ezt követően „elkeseredett emberek tömege kifosztott” – közölte kedden az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP).

A szervezet részéről elmondták, hetek óta a mostani volt az első, a térséget célzó segélyszállítmány, melyet végül Vádi Gáza ellenőrzőpontjánál fordítottak vissza a katonák.

A konvojt a visszaúton megállították és összesen mintegy 200 tonnányi élelmiszert vittek el – áll a közleményben.

Carl Skau, a WFP igazgató-helyettese leszögezte, hogy a kudarc ellenére mindent megtesznek annak érdekében, hogy segélyszállítmányokat juttassanak el a rászorulókhoz. Skau emellett felhívta a figyelmet arra, hogy bár az utóbbi időben légi úton is juttattak célba segélyeket, ezt „a végső megoldásnak” nevezte, mellyel szerinte nem lehet küzdeni az éhínség ellen.

„Szükségünk van olyan átkelőpontokra, melyek Gáza északi részébe vezetnek, hogy elegendő élelmiszert szállíthassunk mintegy félmilliónyi, szükséget szenvedő embernek” – szögezte le.

Jordánia kedden közölte, hogy a gázaiak segélyezésére az eddigi legnagyobb élelmiszerszállítmányt juttatta célba légi úton, együttműködésben az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és Egyiptommal. Az ejtőernyővel célba juttatott csomagok a WFP által biztosított élelmiszersegélyeket is tartalmaztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?