Gay Pride Belgrádban - heves összecsapásokkal

Belgrád |

<p>Mintegy ötezer rohamrendőr védelme alatt rendezték meg vasárnap a csaknem egy évtized óta első belgrádi melegfelvonulást.</p>

Homofób fiatalok csoportjai többször is összecsaptak a rendőrökkel, akik megakadályozták őket a Gay Pride résztvevőinek megtámadásában.
Az összecsapásoknak több mint száz sebesült áldozata van, csupán a rendőrök közül kilencven kért orvosi segítséget, kettő súlyosan megsebesült.
A randalírozó ellentüntetők gyújtópalackokat dobtak a kormányzó, nyugatbarát Demokrata Párt székházára, és felgyújtották az épület garázsát. A tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a tüzet.
Dragan Sutanovac védelmi miniszter az országra nézve szomorúnak nevezte a napot.
A jelentős rendőri erő és az összecsapások érzékeltetik, hogy az intolerancia még mindig áthatja a szerb társadalmat, egy évtizeddel azután is, hogy a hatalomból elűzték Slobodan Milosevic elnököt, és ezzel véget vetettek az ország háború alatti elszigeteltségének. Belgrádban először 2001-ben tartottak Gay Pride-ot, az is erőszakba torkollott a támadók miatt.
A mostani felvonulás, amelyen mintegy 600 ember gyűlt össze, egyórás késéssel indult a tervezetthez képest. Már kezdetben nacionalista, bőrfejű és huligáncsoportok vették körbe a rendőrgyűrűbe zárt melegeket. Majd kövekkel, üvegekkel, petárdákkal dobálták a rendőröket, mások pedig megpróbálták eltorlaszolni a menet útját, például kukákat borítottak fel. Megrongáltak több parkoló gépkocsit, kirakatüveget, és felgyújtottak egy rendőrautót. A rendőrök páncélozott járművekkel, könnygázzal próbálták meg szétoszlatni az ellentüntetőket még azután is, hogy a melegek menete véget ért.
Két nap múlva látogat Szerbiába Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, hogy megerősítse: Washington támogatja az ország törekvését az Európai Unióhoz való csatlakozásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?