Gárdisták sorakoztak a rendőrpalota elé Vona kihallgatásakor

Budapest |

<p>Eljárást indított a rendőrség azok ellen a gárdisták ellen, akik a magyar gárda egyenruhájában, alakzatba állva sorakoztak fel a rendőrség Teve utcai központja előtt hétfőn, miközben Vona Gábort, a Jobbik, és a jogerősen betiltott magyar gárda alapító elnökét gyanúsítottként hallgatták ki az épületben.</p>

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének közlése szerint több, a magyar gárda egyenruháját viselő személy jelent meg a budapesti Rendőrségi Igazgatási Központ előtt, majd alakzatba sorakoztak fel, miközben Vona Gábort egyesülési joggal visszaélés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki az épületben.
    A rendőrök felszólították a gárdistákat jogsértő cselekményük abbahagyására, melynek eleget tettek. Ezt követően igazoltatták a megjelenteket, és 16 ember ellen szabálysértési feljelentést tettek "feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértésének elkövetése miatt" - tájékoztatta az MTI-t Beluzsárné Belicza Andrea szóvivő.
    A rendőrség azt követően idézte be gyanúsítottként a Jobbik, és a Fővárosi Ítélőtábla által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet elnökét, hogy szombaton mintegy félezer gárdista egyenruhát viselő ember tett esküt Szentendrén, egy magánterületen.
    A rendőrök a gárdaeskütétel miatt összesen 176 személy ellen tettek feljelentést és indítottak szabálysértési eljárást, míg a rendezvény főszervezőjeként megjelölt Vona Gábornak gyanúsítotti idézést adtak át.
    A hétfői kihallgatáson a Jobbik elnöke a gyanúsítás ellen panasszal élt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?