Franciaország ismét sztrájkol a nyugdíjreform ellen

Párizs |

<p>Elsősorban politikai tesztértékű a népszerűsége mélypontján lévő Nicolas Sarkozy államfő számára az alig két héttel az előző országos tiltakozónap után csütörtökre meghirdetett általános sztrájk Franciaországban, amelyet 236 városban utcai tüntetések is kísérnek.</p>

A tiltakozás tárgyát képező nyugdíjreform tervezetét a nemzetgyűlés már elfogadta, de a szenátusban csak október 5-én kezdődik el róla a vita. A szakszervezetek tisztában vannak azzal, hogy mozgósító erejükön, azaz a délutáni tüntetések résztvevőinek számán múlik majd, hogy folytatható-e még a nyomásgyakorlás a kormányra.
Az államfő többször jelezte: a reform megvalósítását mandátuma egyik legfőbb ügyének tekinti és annak legfontosabb elemein nem hajlandó változtatni. A csomag egyik legfontosabb intézkedése a nyugdíjkorhatár fokozatos felemelése 60-ról 62 évre, valamint a közszférában dolgozók járulékának és a magas jövedelmek adójának egyszázalékos növelése.
A szakszervezetek fő célja, hogy legalább annyian vonuljanak utcára, mint szeptember 7-én, amikor is adataik szerint 2,7 millióan tüntettek. A rendőrség szerint akkor valamivel, több mint egymillióan vettek részt a tiltakozó megmozdulásokon.
"A tüntetések hatalmasak lesznek" - ígérte meg Francois Chéreque a reformpárti CFDT szakszervezet vezetője azt hangsúlyozva, hogy nem a radikalizáció a megmozdulás célja. A szakszervezetek azt szeretnék, ha a szenátus "csökkentené az igazságtalanságokat" a tervezetben, például a nehéz fizikai munkát végzők számára lehetővé tenné a korkedvezményes nyugdíjba vonulást.
Kormányzati források szerint elképzelhető hogy a nők, a fogyatékosok és az idősebb munkanélkülieket érintő kérdésekben engedményeket tesz majd az államfő a végszavazás előtt.   
A fennakadások már csütörtök reggel óra érezhetőek Franciaországban, elsősorban a vasúti és a légi közlekedésben, valamint az oktatási intézményekben.  Az illetékes minisztérium adatai szerint a tanároknak negyede, a szakszervezetek szerint fele nem tartotta meg csütörtökön az óráit. Ez megegyezik a szeptember 7-i részvételi arányokkal.
A repülőtereken viszont nagyobbnak ígérkezik a káosz: a járatoknak átlagosan negyven százalékát törölték, a párizsi Orly repülőtéren viszont a gépek fele nem száll fel. Két hete a járatoknak csak 25 százalékát érintette a munkabeszüntetés.
A vasutasoknak a szakszervezetek szerint fele, a vasúttársaság szerint 37 százaléka sztrájkolt csütörtökön, amely némi visszaesést jelent szeptember 7-hez képest. A belföldi vonatoknak mintegy fele közlekedik a nemzetközi vonalakat viszont egyáltalán nem érinti a sztrájk.
A párizsi metrón kevéssé érezhető a sztrájk a kötelező minimumszolgáltatás miatt, amelynek következtében a csúcsforgalmi időkben szinte normál menetrendben érkeznek a vonatok.
A felmérések szerint a közvélemény felemásan viszonyul a tiltakozási hullámhoz: a Vivavoice intézetnek a Libération napilapban közölt adatai szerint a lakosság 63 százaléka támogatja a sztrájkot, a Le Figaro által megbízott Ifop szerint azonban csak alig 37 százalékuk gondolja, hogy az ellenzék valójában visszaállítaná a 60 éves korhatárt, ha hatalomra kerülne. A La Croix című napilap szerint a párizsi tüntetés valójában "a 60 éves nyugdíjkorhatár ünnepélyes temetési menete".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?