Franciaország 42 embert evakuált a Gázai övezetből

izraeli-palesztin konfliktus

Franciaország hétfő este bejelentette, hogy sikerült evakuálnia a Gázai övezetből 42 francia állampolgárt és a Francia Intézet munkatársait, családtagjaikkal együtt.

„Franciaország kérésére 42 személynek sikerült ma elhagynia a Gázai övezetet a rafahi átkelőhelyen keresztül Egyiptom felé” – olvasható a francia külügyminisztérium közleményében. Ezzel több mint kétszázra emelkedett a Gázából „Franciaország kérésére” evakuált emberek száma.     

A bejelentést megelőzően néhány nappal hozta nyilvánosságra a tárca, hogy meghalt egy francia tanár, aki húsz éven át dolgozott a gázai Francia Intézetben. A tanár kezelés hiánya miatt betegségben hunyt el a Gázában uralkodó „katasztrofális egészségügyi körülmények” következtében.

A külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy a hétfőn bejelentett evakuálás „a francia hatóságok által a legmagasabb szinten tett lépések eredménye”.     

„Ragaszkodunk ahhoz, hogy az evakuálási tervünkben szereplő embereknek engedélyezzék, hogy Franciaországban találjanak menedéket” – hangsúlyozta a közlemény szerint egy héttel ezelőtti izraeli látogatásán Stéphane Séjourné külügyminiszter.       

Az evakuáltakról az egyiptomi oldalon a francia nagykövetség és Franciaország kairói főkonzulátusa gondoskodik a külügyminisztérium válságközpontjával együttműködve.  

A külügyi tárca közleményében jelezte: Franciaország továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy mások is elhagyhassák a Gázai övezetet és Franciaországba evakuálják őket. A tárca arra is emlékeztetett, hogy „Izraelnek konkrét intézkedéseket kell tennie” a civilek védelmére a Gázai övezetben, és megismételte Franciaországnak a harcok beszüntetésére vonatkozó felhívását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?