Francia miniszter: Brexit esetén az EU-nak határozottan kell fellépnie

Párizs |

<p><span style="font-size: 12px;">Az Európai Uniónak határozott álláspontra kell helyezkednie Nagy-Britanniával szemben, ha az a jövő heti népszavazás nyomán a Brexit mellett dönt, vagyis ki akar lépni az integrációs szervezetből - mondta a Le Monde szombati számában megjelent interjújában Emmanuel Macron francia gazdasági miniszter.</span></p>

A tárcavezető értésre adta: az Egyesült Királyság "vagy benn marad, vagy kívülre kerül". Szerinte az Európai Bizottságnak ultimátumot kell intézne a szigetországhoz, hogy foglaljon egyértelműen állást szándékait illetően a népszavazás után. A francia elnök rendkívül világos álláspontra helyezkedik majd ebben a kérdésben - figyelmeztetett Macron.

Úgy vélekedett: ha az esetleges kilépés után a britek továbbra is hozzá akarnak majd férni az európai piachoz, hozzá kell járulniuk az uniós költségvetéshez, mint ahogy azt Norvégia és Svájc is teszi. Ha ezt elutasítják, akkor a kilépésnek teljes értékűnek kell lennie - tette hozzá a francia gazdasági miniszter. 
    
Ami Nagy-Britannia különleges státuszát illeti az unió szerződési rendszerében, Macron úgy fogalmazott: az effajta megoldásnak "kivételesnek" kell lennie, mert el kell kerülni, hogy az EU más tagállamait is "megfertőzzék" az ehhez hasonló igények.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?