Francia elnökválasztás: Le Pen magabiztosan vezet

Párizs |

<p>Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke 26 százalékkal továbbra is a biztos első helyen áll a két hónap múlva esedékes francia elnökválasztás első fordulójának esélyeit mérő felmérésben, miközben a független Emmanuel Macron a második helyen megerősödött 23 százalékkal, a konzervatív Francois Fillon 21 százalékos támogatottsága pedig szintén stabil a harmadik helyen.</p>

A február 21. és 23. között 1431 francia választópolgár megkérdezésével az Opinonway közvélemény-kutatóintézet által készített, pénteken nyilvánosságra hozott felmérés részben azután készült, hogy a korábban a jobboldali tábort erősítő Francois Bayrou, a centrista Modem elnöke Macron mellett tette le a voksát. 

A 65 éves volt miniszter 2002-ben, 2007-ben és 2012-ben is indult az elnökválasztáson, a második fordulóba soha nem jutott be, de a választóinak adott iránymutatás meghatározónak bizonyult a második fordulóban. A szövetség láthatón lendületet adott Emmanuel Macronnak, a szocialista kormányzat korábbi gazdasági miniszterének, aki a múlt heti kétértelmű megszólalásai miatt a hét eleji felmérésekben megtorpanni látszott, az elmúlt napokban azokban viszont javított egy százalékot és a biztos második helyen áll, miközben Le Pen és Fillon támogatottsága nem változott.    

Egy másik, szintén pénteki felmérés szerint a franciák 62 százaléka üdvözölte a "szélsőjobboldal feltartóztatására" kötött "progresszív" szövetséget Bayrou és Macron között.

A negyedik helyen továbbra is a szocialisták megválasztott jelöltje, Benoit Hamon áll 13 százalékkal, őt követi a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon 11 százalékkal. A két baloldali jelölt közötti esetleges összefogásról szóló tárgyalások egyelőre zátonyra futottak, de vasárnap vagy hétfőn folytatódnak.  

Ha most tartanák a francia elnökválasztást, a második fordulóban Macron 61-39, míg Fillon 58-42 százalékos arányban aratna győzelmet Marine Le Pen felett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?