Forsense: a Fidesznek árt, az MSZP-nek segít a nagyobb részvétel

Budapest |

<p>A Forsense legfrissebb választási becslése szerint a listás szavazás szempontjából a Fidesznek az 50 százalék körüli, míg az MSZP-nek a 70 százalékos választási részvétel hozná a legkedvezőbb eredményt az első fordulóban.</p>

Az elemzés készítői úgy látják, hogy a Jobbik a szavazók számától függetlenül 17 százalék körüli eredményben reménykedhet, miközben az LMP - a biztos kiesőnek tűnő MDF-fel szemben - a parlamentbe kerüléshez elegendő szavazatot borítékolhat magának.

A Forsense MTI-hez pénteken eljutatott elemzése alapján a Fidesz 52,5 százalékos támogatottságot szerezhetne, amennyiben a választásra jogosultak fele járulna az urnákhoz, míg 60 százalékos részvételnél a listás szavazatok 51,9 százalékára, 70 százalékos választási hajlandóságnál pedig a voksok 49,7 százalékára számíthat.
A szocialisták ezzel szemben az 50 százalékos részvételi aránnyal járnának a legrosszabbul, 18,6 százalékos támogatást szerezve, míg 60 százalékos részvételnél ez az arány 20,7 százalékra, 70 százalék esetén pedig 22,7 százalékra emelkedhet.
A Jobbik listás eredményét a fentiektől eltérően csak kisebb mértékben befolyásolhatja a részvételi arány: a párt 50 és 65 százalékos részvételnél is 17 százalékos támogatottságot mondhatna magáénak, a két érték között azonban csak a listás szavazatok 16,7 százalékát kapná meg, míg 70 százalékos részvételnél a 17,5 százalékára számíthat.
A Forsense becslése szerint az LMP a valóban szavazó választópolgárok számától függetlenül parlamenti résztvevőnek mondhatja magát az első fordulós listás szavazatok alapján. Az LMP-nek a Fideszhez hasonlóan 50 százalékos részvétel felelne meg a leginkább, ebben az esetben ugyanis a voksok 7,1 százaléka jutna nekik, míg 70 százalékos részvétel esetén 6,1 százalékra csökkenne ez az arány.
A választási hajlandóság az MDF listás eredményeire lehet a legkisebb hatással, ugyanakkor ez a párt számára legkedvezőbb, 50 százalékos részvételi arány esetén is csak a szavazatok 2,6 százalékát jelentheti.
A Forsense választási becslésében az utolsó hetek mérési adatai és trendjei mellett figyelembe vette választói magatartáskutatás-programjának eredményeit és a korábbi választások tapasztalatait. A becslés azzal is számol, hogy a választási eredményeket befolyásolja a szavazópolgárok részvételi hajlandósága és emiatt a listát állító pártok eredményei eltérően alakulhatnak a különböző részvételi arányok mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?