Szijjártó Péter magyar külügyminiszter (MTI-felvétel)
Folytatódó ukrán-magyar háború: kiutasítják a magyar konzult
Felelőtlenségnek nevezte a beregszászi magyar konzul kilátásba helyezett kiutasítását Ukrajnából Nesztor Sufrics, az ellenzéki Életért párt képviselője.
Rámutatott, a konzul kiutasítására Budapest hasonló lépéssel reagál majd, azaz ki fog utasítani egy ukrán konzult. Sufrics hangsúlyozta, hogy Magyarország Ukrajna stratégiai partnere. „Egy ilyen stratégiai partner elvesztése felelőtlenség” - szögezte le.
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter múlt szerdán New Yorkban, az ENSZ-közgyűlésen Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után jelentette ki, hogy Ukrajna rövid időn belül kiutasítja a beregszászi magyar konzult, ha Magyarország nem hívja vissza őt. Álláspontja szerint ugyanis a beregszászi konzulátus munkatársai megsértették Ukrajna törvényeit a magyar útlevelek ukrán állampolgároknak való kiadásával, illetve azzal, hogy az iratok ukrán hatóságok előli eltitkolását javasolták az állampolgársági esküt letevőknek. Az ukrán törvények tiltják a kettős állampolgárságot.
Marjana Beca ukrán külügyi szóvivő a héten megerősítette, hogy Kijev álláspontja ez ügyben nem változott.
A magyar kormány szerint mindaz, ami a beregszászi képviseleten történt a magyar állampolgárság megadásával kapcsolatban, mind a magyar, mind a nemzetközi joggal összhangban van.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.