Fokozott készültségbe helyezték az orosz rendvédelmi szerveket

Volgográd |

<p>Fokozott készültségbe helyezték az orosz rendvédelmi szerveket Vlagyimir Putyin elnök utasítására - jelentette be hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója. Alekszandr Bortnyikov, aki egyben a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság (NAK) vezetője, elmondta, hogy az intézkedés nem csak a dél-oroszországi Volgográdra terjed ki, hanem más régiókra is.</p>

Azt nem részletezte, hogy Oroszország mely területein erősítik a biztonsági készültséget.
   

A szakember a NAK ülését követően közölte, hogy intenzíven nyomoznak a két volgográdi terrorcselekmény ügyében. " Úgy gondolom, hogy fel tudjuk deríteni ezeket a bűncselekményeket, annál is inkább, hogy bizonyos jelek utalnak erre" - fogalmazott Bortnyikov.
   

A fokozott készültségre az utóbbi két napban egymást követő volgográdi robbantásos merényletek miatt volt szükség. A dél-oroszországi nagyvárosban helyi idő szerint vasárnap délután egy óra körül a központi vasútállomáson, majd a hétfő reggel fél kilenc tájban egy trolibuszon elkövetett öngyilkos merényletekben összesen 32 ember halt meg, mintegy 70-en sérültek meg.
   

A halottak száma tovább nőhet, ugyanis a trolibuszon történt, mintegy 4 kilogramm trotil hatóerejének megfelelő hatalmas robbanás 2 sérültje igen súlyos állapotban van, a többi 25 életben maradt utas állapota közepesen súlyos - nyilatkozta Veronyika Szkorcova orosz egészségügyi miniszter Volgográdban. Három gyermek is megsérült a merénylet során. Egyikük egy féléves csecsemő, aki kómában van. Egy terhes nő is megsebesült a nagy erejű robbantásban.
   

A szövetségi nyomozóhivatal közlése szerint mindkét öngyilkos merényletet férfiak követték el a dél-oroszországi Volgográdban. Egyikük az Oroszország kelet-európai részén elterülő Mari Köztársaságból származó fiatalember volt, aki tavaly vette fel az iszlám vallást és csatlakozott egy dagesztáni illegális fegyveres csoporthoz.
   

A volgográdi merényletek miatt ötnapos gyász vette kezdetét a régióban, az orosz központi televíziók levették műsorukról a szórakoztató programokat.
   

Az orosz egyházi méltóságok, így Kirill ortodox pátriárka és a muzulmán vallási vezetők is elítélték a volgográdi terrorcselekményeket.
   

Junisz-Bek Jevkurov, az Oroszországhoz tartozó Ingus Köztársaság elnöke kijelentette, hogy az iszlám szélsőségesekkel nem lehet demokratikus módon bánni. Elmondta, hogy egyes észak-kaukázusi köztársaságokban a vahabiták arra törekednek, hogy kiszorítsák a hagyományos iszlám követőit a mecsetekből. Azt mondta, hogy a szélsőségesek "meglehetősen mélyre eresztették a gyökereiket Szentpéterváron, Moszkvában és más nagyvárosokban , eléggé nagy befolyással rendelkeznek, erősebbel, mint a Kaukázusban. Az illegális csoportok tagjait már ott, a régiókban verbuválják. Elég volt demokráciát játszani velük, keményen meg kell akadályozni ezt" - hangoztatta a kaukázusi lázadó csoportokkal küzdő Ingusföld elnöke.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?