Fokozódik az erőszak

Bagdad. Hivatalos adatok szerint 46 ember életét vesztette, 54 megsérült tegnap az iraki fővárosban.

Tegnap is kizárólag irakiak voltak az áldozatokReuters-felvételAz iraki belügyminisztérium közölte: egy autóba rejtett pokolgép robbant a város központjában, az új iraki hadsereg egyik toborzóközpontja közelében. Egyes hírügynökségek 10-16 sérültről írtak, Farik Ibrahim belügyminiszter-helyettes, bagdadi rendőrfőnök még korábban azt mondta, hogy a sérültek száma 54. Megerősítette az amerikai parancsnokságnak azt a korábbi közlését, hogy a halálos áldozatok mind az új iraki hadsereg tisztjei, tiszthelyettesei, illetve a hadseregbe való felvételre jelentkező irakiak. Kijelentette: biztosra vehető, hogy öngyilkos merénylet történt, két kilométerre az úgynevezett zöld zónától, attól a szigorú biztonsági övezettől, ahol az amerikai közigazgatás székhelye van. Egy nappal korábban, kedden Iszkandaríjában hasonló merényletett követtek el, itt félszázan haltak meg, háromszor annyian megsérültek, s az áldozatok is kivétel nélkül irakiak voltak. A tegnapi volt a kilencedik robbantásos merénylet ebben az évben Irakban. Az amerikaiak felhívták a figyelmet arra, hogy a fegyveres felkelők várhatólag azon irakiak ellen intéznek majd támadásokat a közeljövőben, akik együttműködnek a szövetségesekkel. Várhatóan megélénkül az ellenállók tevékenysége a június 30-ra tervezett hatalomátadás előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?