Fidesz: csak egy új kormány dolgozhat ki hatékony válságkezelő programot

Budapest |

<p>Valós és hatékony válságkezelő programot kidolgozni és véghezvinni csak egy, a politikai bizalmat helyreállító új kormánnyal és új parlamenttel lehet - mondta a Reformszövetség elképzeléseit tartalmazó országgyűlési határozati javaslat keddi általános vitájában Szatmáry Kristóf.</p>

A Fidesz vezérszónoka szerint jelenleg két, ugyanarra a logikára hangszerelt válságkezelő program versenyez a parlamentben. Az egyik egy hiteltelen kormányé, míg a másik egy volt kormánypárt "plagizált, támogatás nélküli" programja.
    A képviselő a Reformszövetség javaslatairól, úgy vélekedett, hogy az kiemelkedik a többi közül, de a független szakértők által készített anyag nem számol azzal, hogy Magyarországon nemcsak gazdasági, de komplex politikai, hitelességi és erkölcsi válság is van, ezért a javaslatcsomag önmagában nem alkalmas a helyzet kezelésére.
    Hozzátette: a javaslatok hátterét alkotó helyzetelemzéssel egyetértenek, mert Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is kiugróan magas az állami újraelosztás mértéke. Megjegyezte, hogy az államháztartási hiány 2002 és 2006 között éves átlagban a GDP nyolc százalékát tette ki, és ezért ilyen mértékben egyetlen uniós országban sem emelkedett olyan arányban az államadósság, mint nálunk. Megjegyezte, hogy egyúttal kiemelkedően magasak az adóterhek.
    A Fidesz vezérszónoka emlékeztetett arra, hogy 2006-ban a választásokat követően a kormány visszavonta a korábban elfogadott adótörvényeket.
    Véleménye szerint az anyag több elhibázott és erőltetett javaslatot is tartalmaz. Ezek közül kiemelte azt a felvetést, amely szerinte az állami vagyon erőltetett privatizációját célozza. Hozzátette: a kis és középvállalkozásokra vonatkozó javaslatok között viszont olyanok is vannak, amelyeket korábban a Fidesz is megfogalmazott.
    A képviselő az előterjesztés sajátosságának nevezte, hogy olyan problémákat sorol fel, amelyek az MSZP-SZDSZ koalíció alatt keletkeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?