Fiatalok gyújtottak fel egy berlini hajléktalant karácsony napján

Berlin |

<p>Csoportosan megkísérelt emberölés gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek kedden Berlinben hét fiatalt, akik menedékkérőként érkeztek Németországba és a hatóságok szerint megpróbáltak felgyújtani egy hajléktalant. Az országos megütközést keltő bűncselekményt karácsony napján követték el egy metróállomáson, az áldozat csak azért marad sértetlen, mert egy metróvezető és több utazó eloltotta a tüzet.</p>

A 15 és 21 év közötti gyanúsítottak közül hatan Szíriából származnak, a hetedik pedig Líbiából - mondta Karen Müller, a berlini ügyészség szóvivője a ZDF országos köztelevíziónak.

Két gyanúsított 2014 óta él Berlinben, öten tavaly, illetve az idén érkeztek. Valamennyien menedékjogi kérelmet nyújtottak be, menekültszállásokon helyezték el őket. Egy kivételével mindegyiknek volt már dolga a hatóságokkal bűncselekmények, köztük testi sértés miatt.

Az emberölési kísérlet december 25-én hajnalban történt a Kreuzberg és a Neukölln nevű városrész határán fekvő Schönlein utcai metrómegállóban. Az áldozat egy 37 éves hajléktalan, aki egy padon aludt. A hatóságok szerint a gyanúsítottak meggyújtották a kartonpapírt, amellyel betakarta magát. A hajléktalan több utazó közbelépése és egy poroltó készülékkel segítségére siető metróvezető lélekjelenléte révén menekült meg a tűzhaláltól.

A rendőrség körözést adott ki a gyújtogatók ellen, a metrószerelvényben biztonsági kamerával rögzített felvételeket is megjelentette. Hétfő este hat gyanúsított önként jelentkezett a rendőrségen, a hetediket keddre virradó éjjel elfogták.

A december 19-én egy karácsonyi vásáron kamionnal elkövetett iszlamista terrormerénylet után ez már egy héten belül a második brutális bűncselekmény, amelyet menedékkérőként érkezett emberek követtek el a német fővárosban. 

A hajléktalan elleni emberölési kísérlet és a 12 halálos áldozatot és 53 sebesültet követelő tömeges gázolás ugyan "visszataszító, de nem szabad teret engedni a populizmusnak, és nem szabad általánosító módon meggyanúsítani egész csoportokat" - figyelmeztetett szóvivője útján a Twitteren Andreas Geisel, a tartományi rangú főváros kormányának belügyi kérdésekért felelős tagja - szenátora -, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?