Fertőző agyhártyagyulladás az óvodában, egy gyerek meghalt

Moszkva |

<p>Már húsz óvodásnál kimutatták a fertőző agyhártyagyulladás vírusát az oroszországi Rosztov na Donu városban, ahol több mint száz gyereket tartanak megfigyelés alatt, miután a múlt héten egy társuk meghalt a súlyos betegségben - jelentette hétfőn a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.</p>

 A Rosztovi terület járványügyi hatósága szerint a betegséget egy kínai vírus okozhatta. Ötvenöt gyereket kórházban, 48-at pedig otthon tartanak megfigyelés alatt, amíg ki nem derül, hogy ők is megfertőződtek-e.
    Az Azovi-tenger közelében, a Don partján található orosz nagyvárosban június elején tört ki a Tyeremok nevű óvodában a járvány, amelyet azonban megfékeztek - közölte Tatyjana Bikovszkaja, a régió kormányának egészségügyi minisztere.
    Azt a gyereket már nem tudták megmenteni, aki június 2-án került kórházba akkut gennyes agyhártyagyulladással, két nap múlva meghalt. Az óvoda vezetője ellen hanyagság vádjával büntetőeljárást indítottak.
    A Rosszija 24 állami hírtelevízió jelentése szerint a helyi hatóságok a fertőzés forrását keresik, a régió kormányzata pedig a gyógyításra és a megelőzésre 1,2 millió rubelt (körülbelül 9 millió forintot) különített el. A helyszínre érkezett vasárnap Gennagyij Onyiscsenko országos tiszti főorvos is.  
    Vaszilij Golubjev, a Rosztovi terület kormányzója bejelentette, javasolta, hogy tiltsák be a fürdést az alacsony vízállású állóvizekben és gyerekek részvételével ne tartsanak tömegrendezvényeket Rosztovban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?