Ferenc pápa szót emelt a könnyű drogok legalizálása ellen

Vatikánváros |

<p>Mindenféle kábítószer-használat, így a könnyű drogok legalizálása ellen is állást foglalt pénteken a katolikus egyházfő.</p>

"Ebben a kérdésben nem léteznek kompromisszumok" - szögezte le Ferenc pápa egy római nemzetközi kongresszuson, amelynek témája a kábítószer elleni küzdelem volt. Az egyházfő szerint a drogfüggőség betegség, amelyet nem lehet helyettesítő gyógyszerekkel kezelni, mert az valójában egyet jelent a probléma előtti meghajlással.

"Mondjatok nemet a drogokra és igent az életre! Így hangzik az üzenet" - hangsúlyozta hallgatóságának Ferenc pápa. Mint mondta, az élet igenlése nem valami elvont dolog, az azt jelenti, hogy a művelődéssel, a sporttal, a munkával és a szeretettel kell foglalkozni. "Gondoljunk azokra a fiatalokra, akik nem dolgoznak és nem tanulnak. Számukra nincs kilátás és nincs remény, így a kábítószer könnyű prédájává válnak. Ha ezeknek a fiataloknak olyan alternatívákat kínálunk, mint a munka, az iskola vagy a sport, akkor nem marad hely a kábítószereknek" - fogalmazott az egyházfő. Kiemelte: a könnyű drogok, köztük a marihuána fogyasztásának törvényessé tétele nem megengedhető, hiszen az nem járul hozzá a kívánt sikerek eléréséhez a kábítószer elleni küzdelemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?