Ferenc pápa Strasbourgban – Érkezés az Európai Parlamentbe

Brüsszel |

<p>Az Európai Parlamentbe (EP) érkezett kedd délelőtt a Strasburgba látogató Ferenc pápa.</p>

A római katolikus egyházfő az EP plenáris ülésén beszédet mond a képviselők előtt, majd találkozik az európai uniós intézmények vezetőivel - Martin Schulzcal, az Európai Parlament, Herman Van Rompuyjel, az uniós tagországok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács és Jean-Claude Junckerrel, a javaslattevő-végrehajtó funkciót ellátó Európai Bizottság elnökével, valamint Matteo Renzivel, az EU soros elnökségét adó Olaszország miniszterelnökével.     Az Európai Parlamentben jelen van Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke is.     Egyházfőként legutóbb II. János Pál pápa járt az Európai Parlamentben, aki 1988. október 11-én mondott beszédet a képviselők előtt Strasbourgban.     Előzetes nyilatkozatában Schulz úgy fogalmazott, nagy érdeklődéssel várja, hogy Ferenc pápa kifejtse gondolatait a gazdasági válsággal, a nyomor elleni küzdelemmel, a bevándorlási politikával, valamint egyéb olyan kérdésekkel kapcsolatban, amelyek szükségesek az erősebb és dinamikusabb Európai Unió megteremtéséhez.     Az Európai Parlamentben tett látogatása után Ferenc pápa a szintén strasbourgi székhelyű összeurópai szervezethez, az Európa Tanácshoz (ET) látogat el, és találkozik annak vezetőivel - Thorbjorn Jagland főtitkárral, Anne Brasseur parlamenti közgyűlési elnökkel, Jean-Claude Frécon kongresszusi elnökkel, Dean Spielmann-nal, az Emberi Jogok Európai Bírósága elnökével, Nils Muiznieks emberi jogi biztossal, Jean-Marie Heydt NGO-konferenciaelnökkel, valamint Charles Michellel, az ET soros elnökségét ellátó Belgium miniszterelnökével.     A Szentszék 1970-ben szerzett megfigyelői jogállást az Európa Tanácsban, ám a vatikáni állam már 1962 óta tevékenyen együttműködik az 1949-ben létrehozott, jogállamiságra, demokráciára és emberi jogokra ügyelő szervezettel. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?