Ferenc pápa ismét a menekültek befogadását szorgalmazta

Vatikánváros |

<p>Ismételten a templomok és egyházi intézmények megnyitását szorgalmazta a rászorulók előtt Ferenc pápa a migránsválsággal összefüggésben a Szent Péter téren, szerdai általános audienciáján.</p>

Ferenc pápa a szavait hallgató húszezer hívő előtt úgy fogalmazott, hogy az ajtajukat bezáró templomokat és plébániákat nem lehet templomoknak nevezni, hanem múzeumoknak.  "Az egyház (...) rendkívüli családnak számít, nem pedig különleges, zárt szektának" - mondta Ferenc pápa. Hozzátette, hogy az egyház "befogadó otthon, amelynek kapui mindig nyitva állnak". A katolikus egyházfő vasárnap arra szólította fel egyházát, hogy a plébániák és más egyházi intézmények fogadják be a bevándorlókat. Ezt követően Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki kar (Cei) elnöke úgy nyilatkozott, hogy ha a több mint 27 ezer olasz plébánia mindegyike befogad egy bevándorló családot, több mint százezer embernek tudnak segítséget nyújtani. A Vatikán két bevándorlócsaládot fogad be.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?