Ferenc pápa első Úrangyala imája

Vatikánváros |

<p>A Szent Péter téren és környékén összegyűlt több tízezer hívő előtt mondta el első Úrangyala imáját vasárnap délben Ferenc pápa.</p>

 

A hatalmas tömeg tetszését kiváltva az egyházfő a hagyományoktól eltérően nem előre megírt szöveget olvasott fel, hanem rögtönözve beszélt Isten bűnmegbocsátó hatalmáról.     "Egy kevés irgalmasság megváltoztatja a világot. Ezáltal igazságosabb és kevésbé hideg lesz a világ. Az Úristen nem fárad bele abba, hogy megbocsásson nekünk. A probléma abban áll, hogy nem kérjük elég sokszor a bocsánatát" - fogalmazott Ferenc pápa a Szent Péter térre néző pápai lakosztály ablakában állva.     Hozzátette, hogy jó az, ha az emberek az Úrnak szentelik a vasárnapot, és a héten egy napon egymással találkoznak és beszélgetnek.      Neve kiválasztását is elmagyarázta: Assisi Szent Ferencnek, Itália védőszentjének nevével meg kívánta erősíteni az olasz földhöz fűződő lelki köteléket - ahhoz a földhöz, ahonnan családja is származik. Ferenc pápa elődjeivel ellentétben nem üdvözölte az idegen nyelvű hívőket, ehelyett jó vasárnapot és jó ebédet kívánt.      Az Angelus után megjelent az első üzenet a XVI. Benedek lemondása óta szüneteltetett @pontifex Twitter-fiókon: “Kedves barátaim, szívből köszönöm, arra kérlek, továbbra is imádkozzatok értem! Ferenc pápa”.      A szentszéki szóvivő több mint 150 ezres tömegről beszélt, a római főpolgármester 300 ezresről. A helyszínen levő újságírók ennél is nagyobbra becsülték a Szent Péter tértől az Angyalvárig tömött sorokban álló emberáradatot, amely már órákkal a pápa beszéde előtt megtöltötte a Vatikánt és környékét.      Ferenc pápa vasárnap délelőtt részt vett a vatikáni Szent Anna templomban bemutatott szentmisén. A pápai állam területén levő templomba római hívők is járnak. A pápa jelenlétére a templom megtelt, és Ferenc pápa egyenként üdvözölte az embereket.     Ezt követően a templom mellett lévő Szent Anna-kapun gyalogosan kilépett a Vatikánból Róma utcáira, ahol a tömeg éljenzéssel fogadta. “Ne féljetek! Imádkozzatok értem!” - mondta II. János Pál 1978-as első beszédének ismert mondatát idézve.      A keddi beiktatási szentmisére a Vatikán és Róma városa még a vasárnapinál is nagyobb tömeget vár. Ferenc pápa hétfőn jelenlegi vatikáni szálláshelyén, a Szent Márta-házban fogadja Cristina Fernández Kirchner argentin elnököt. (Frissítve: 13:59)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?