Ferenc pápa egy római katakombában tartott misét halottak napján

"Ferenc pápa vagyok, tegeződjünk"

Az ókori keresztényekhez hasonlította a hitükért ma is üldözött keresztényeket Ferenc pápa a Szent Priscilláról elnevezett római katakombákban bemutatott misén halottak napján.

„Egykor a keresztényeknek el kellett bújniuk (..), hogy eltemessék halottaikat. A történelemnek egy szomorú fejezete volt, amelynek most sincsen vége”

– jelentette ki az egyházfő. Úgy vélte, a hitüket a katakombákban gyakorló egykori keresztények sorsa azokét idézi, akik keresztényként hasonlóképpen élnek ma is a világ több országában.

Hangsúlyozta: „ma is sok katakomba létezik (...), ma több keresztényt üldöznek mint a (keresztényüldözés) első évszázadaiban”.

Ferenc pápa hozzátette, hogy a világ számos országában „kereszténynek lenni tilos és bűncselekmény”.

A halottak napi misét az egyházfő Róma egyik legrégebbi és legismertebb katakombájában mutatta be. Az egyik föld alatti kápolnában tartott szertartáson kevesen tudtak csak részt venni. Ferenc pápa rögtönzött homíliájában elmondta, hogy életében most először járt az ókori keresztények föld alatti temetkezési helyén.

A Vatikánba visszatérve Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika altemplomában imádkozott az itt eltemetett pápák nyughelyénél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?