Ferenc pápa dél-koreai látogatásával kapcsolatteremtésre törekszik Észak-Koreával és Kínával is

Róma |

<p>Harmadik nemzetközi útjára indul Ferenc pápa, aki augusztus 13-18. között Dél-Koreába látogat. A katolikus egyházfők közül utoljára II. János Pál járt 1999-ben Ázsiában.</p>

Ferenc pápa dél-koreai látogatásának három célja van: az egyházfő találkozik a dél-koreai Tedzsonban zajló VI. Ázsiai Ifjúsági Világtalálkozó fiataljaival, valamint boldoggá avatja a helyi egyház megalapítójaként ismert 124 dél-koreai vértanút, tovább az egyházfő jelenlétével elő kívánja mozdítani a koreai félsziget északi és déli fele közötti "kiengesztelődést" is - összegezte Ferenc pápa útját Federico Lombardi szentszéki szóvivő.    A pápák közül elsőként VI. Pál járt Dél-Koreában 1968-ban. II. János Pál 1984-ben és 1989-ben is felkereste az országot; a lengyel pápa 1999-ben is járt Ázsiában, akkor Indiában. XVI. Benedek nyolcéves pápasága alatt nem ment el az ázsiai kontinensre.    Ferenc pápa harmadik külföldi apostoli útja - azután, hogy 2013 nyarán részt vett a brazíliai ifjúsági világtalálkozón és idén májusban a Szentföldre látogatott - Ázsiába vezet. Az egyházfő szerdán indul Rómából és tizenegy órás repülőúttal augusztus 14-én érkezik meg Szöulba. A pápai repülőgép a kínai légteret is érinti, és Federico Lombardi nem zárta ki, hogy szokás szerint az egyházfő üzenetet küld annak az államnak is, amely felett elhalad.    Az ötnapos koreai program során Ferenc pápa találkozik a helyi katolikus egyház és politika vezetőivel. Az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepén az Ázsiai Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozik, közöttük az eseményre érkezett ázsiai püspökökkel. Augusztus 16-án a pápa 124 koreai mártírt avat boldoggá, majd augusztus 18-án a szöuli székesegyházban mutat be misét, amelyet a két Korea - a kommunista vezetésű Észak-Korea és a tőkés berendezkedésű Dél-Korea - békéjéért ajánl fel. A misére való meghívót az észak-koreai hatóságok nem fogadták el. Lombardi atya hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa nem látogat el a két Korea között a 38. szélességi fokon húzódó demarkációs vonalra.    Ferenc pápa találkozik az áprilisi dél-koreai kompkatasztrófa túlélőivel és az áldozatok hozzátartozóival. A Szevol nevű komp balesetében legalább 293-an veszítették életüket.     Az egyházfő találkozik a dél-koreai abortusz ellenes mozgalom tagjaival, valamint azokkal a koreai nőkkel, akik a második világháború alatt a japán katonák szexuális rabszolgáivá váltak. Ferenc pápa dél-koreai látogatásának részletes programja a Vatikán honlapjának főoldalán található meg (vatican.va).     Az Ázsiai Ifjúsági Találkozóra négyezer dél-koreai és további kétezer más ázsiai országból érkező fiatalt várnak.     A boldoggá avatás előtt álló 124 koreai vértanú 1791-1881 között halt meg a hitéért. A 230 éves koreai katolikus egyház alapítóiról van szó, akik - a többi ázsiai országgal ellentétben - nem külföldi misszionáriusok voltak, hanem a keresztény hitre áttért helyi hívők.    A Vatican Insider portál szerint Ferenc pápa régi álma valósul meg a dél-koreai úttal, mivel ha egészsége engedte volna, Jorge Mario Bergoglio Ázsiában szeretett volna jezsuita misszionáriusként szolgálni.    "Dél-Korea nem csak gazdasági tigris, tigris az ázsiai evangelizációban is. A lakosság tíz százaléka katolikus és a helyi egyház célkitűzése a twenty-twenty, vagyis, hogy a megkereszteltek aránya 2020-ra húsz százalékra emelkedjen" - írta a Vatican Insider.     Ferenc pápa januárban a szintén ázsiai Srí Lankára és a Fülöp-szigetekre utazik, mintegy fokozatosan előkészítve az esetleges pápai látogatást Kínába - vélte a Vatikánnal foglalkozó hírportál.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?