Ferenc pápa birtokba vette a római Szent Pál bazilikát

Vatikánváros |

<p>Az egyházban szolgálók hitelességéről és a &quot;középosztályú szentekről&quot; beszélt Ferenc pápa vasárnap, amikor birtokba vette a római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikát.</p>

 

Az egyházfő a hívőkkel megtelt római bazilikába érkezve először Szent Pál apostol ott található sírjánál imádkozott.    A szentmisén mondott homíliájában Ferenc pápa kijelentette, hogy "a hívők és pásztorok következetlensége aközött, amit mondanak és amit tesznek, szavaik és életmódjuk között, az egyház hitelét aknázza alá". A pápa Assisi Szent Ferenc szavait idézte arról, hogy prédikálni "az élettel kell, és ha szükséges, szóval is".    A pápa szerint többféle szent létezik: "vannak mindennapi szentek, akik rejtett szentek, ez a szentségnek egyfajta középosztálya, amelynek mindannyian részesei lehetünk..., a hitvallásnak számos formája van, ... mindegyik fontos, a te és az én kicsi és alázatos tanúvallomásom is, azoké, akik egyszerűségben élik meg hitüket a hétköznapokban".     Ferenc pápa hozzátette, hogy a hiteles magatartás érdekében meg kell szabadulni "kis és nagy idoljainktól, az ambíciótól, a karrierizmustól, a siker ízétől, attól, hogy önmagunkat helyezzük a központba".    Az egykori római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikában a jezsuita Ferenc pápa annál a 13. századi Szűz Mária ikonnál is imádkozott, ahol 1541-ben az ugyanezt a rendet megalapító loyolai Szent Ignác és társai hitvallomást tettek.     A március 13-án megválasztott pápa április 7-én a lateráni Szent János-bazilikát, most pedig a Szent Pál-bazilikát foglalta el.     Vasárnap délben, a Szent Péter téren mondott Mennyek királynője (Regina coeli) imádság során az egyházfő a világ "nagyon, nagyon sok országában" üldözött keresztényekről emlékezett meg. Az apostolokkal vont párhuzamot, akik "egyszerű emberek voltak, de hitük annyira erős volt ....hogy semmitől és senkitől nem féltek". Ferenc pápa szavait nyolcvanezren hallgatták a szentszéki szóvivő becslése szerint. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?