Ferenc pápa: az ősrobbanás összeegyeztethető Isten szerepével

Vatikán |

<p>Az ősrobbanás elmélete, miszerint a világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, és az a felfogás, amely szerint a földi élet az evolúció révén keresztül alakult ki, nem összeegyeztethetetlen a teremtésről szóló katolikus tanításokkal - mondta kedden Ferenc pápa a Vatikánban.</p>

A katolikus egyház székhelyén ülésező és a Szentszék által fenntartott Pápai Tudományos Akadémia ülésén Ferenc pápa elmondta, a világ keletkezésére adott tudományos magyarázatok nem zárják ki Istennek a teremtésben játszott szerepét.

"A világ teremtése nem a káosz műve, s az eredetét nem valami másra kellene visszavezetni, mivel közvetlenül egy felsőbb vezérlő elvből származtatható, amely a szeretet segítségével alkot" - magyarázta a katolikus egyházfő.

"Az ősrobbanás, amelyről manapság úgy tartják, magyarázatot ad a világ teremtésére, nem ellentétes az isteni teremtés elméletével, mivel az evolúció működésének feltétele azoknak a lényeknek a megteremtése, amelyek továbbfejlődnek" - tette hozzá Ferenc pápa.

A katolikus egyház korábban élesen elítélte azokat a tudományos elméleteket, amelyek ellentmondtak a Bibliában olvasható teremtéstörténetnek. A Vatikán egyik legismertebb ítélete Galileo Galilei ismert asztronómus ellen született, akit azon állításának visszavonására kényszerített a katolikus egyház, miszerint a Föld kering a Nap körül.

A Szentszék az utóbbi időben azonban arra törekszik, hogy ne a tudomány ellenségeként tekintsenek rá, s Ferenc pápa megjegyzései elődjei kijelentéseinek sorába illeszthető. XII. Pius pápa az 1950-es években az evolúciót az emberi fejlődés magyarázatául adott, igazolható tudományos megközelítésnek nevezte, és ezt II. János Pál pápa 1996-ban megismételte.

2011-ben Ferenc pápa elődje, XVI. Benedek azt mondta, hogy az emberek és a világ eredetét és fejlődését magyarázó tudományos elméletek nem állnak ellentétben a vallással, viszont számos kérdést válasz nélkül hagynak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?