Ferenc pápa: Az egyházban nincs helyük "életfogytiglani" vezetőknek

Róma |

<p>Az egyházban nincs helyük &quot;életfogytiglani&quot; vezetőknek, ahogyan az a diktatúrákban szokás - jelentette ki Ferenc pápa egy katolikus lelkiségi mozgalom vezetői előtt, de arról nem tett említést, hogy mindezzel saját egyházfői szerepére is gondolt-e.</p>

A Szentszék szombaton hozta nyilvánosságra a pápa hosszú, rögtönzött beszédét, amelyet pénteken este mondott el a Szent Péter téren a karizmatikus megújulás több tízezer tagja előtt. Ez a lelkiségi mozgalom, amely 40 év alatt nagy méreteket öltött, a Szentlélek adományait hangsúlyozza, kicsit a pünkösdi egyházhoz hasonlóan. Az egyházban működő mozgalmak világi vezetőinek "szomorú eseteire" utalva, akik magukat "pótolhatatlannak" és "öröknek" gondolják, a pápa azt hangoztatta, hogy "a tisztségeknek időbeli korlátot kell szabni", s hogy "a tisztség valójában szolgálat". "Minden egyházi szolgálat számára jó, ha határideje van, nincsenek életfogytiglani vezetők az egyházban. Ez azokban az országokban szokásos, ahol diktatúra honol" - jegyezte meg. Az argentin egyházfő gyakran figyelmeztet a hatalom, illetve a mások feletti uralkodás kísértésére. "Hány vezetőből lesz páva! (...) És az ördög mindig a pénztárca által támad" - állapította meg. Ferenc pápa sok vitát váltott ki azzal a véleményével, hogy elődje, XVI. Benedek lemondása nagy gesztus volt és legitim példa. Értésre adta, hogy nem zárja ki e példa követését, ám olyat még soha nem mondott, hogy egy napon ő is lemond. Egyes, a hagyományokhoz ragaszkodó katolikusok számára "a pápa Isten földi helytartója", akit a bíborosok a Szentlélek sugallatára választanak meg, és akinek utolsó leheletéig hivatalában kell maradnia. Szerintük a lemondásnak már a puszta gondolata is szentségtörés.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?