Ferenc pápa a vatikáni menzán ebédelt

Vatikánváros |

<p>A vatikáni dolgozók menzáján ebédelt pénteken Ferenc pápa, aki váratlanul jelent meg és másokkal együtt sorba állt az ételért. A történtekről Franco Paini, a vatikáni menza szakácsa számolt be a Vatikáni Rádiónak.</p>

Elmondta, hogy előzetes értesítés nélkül a pénteki ebédidőben egyszer csak megjelent Ferenc pápa. Kézbe vett egy műanyag tálcát és beállt a vatikáni dolgozók közé a sorba.
   

"Tésztát választott, paradicsomos szósz nélkül, második fogásnak halat" - mesélte el Paini. Hozzátette, hogy Ferenc pápa mindenkivel kedvesen elbeszélgetett, és az iránt érdeklődött a vatikáni dolgozóktól, milyen a munkájuk, hogyan érzik magukat.
   

Oda ült le, ahol éppen hely volt a menzán. A Vatikán ipari létesítményeiben dolgozó munkások mellett foglalt helyet. Fotókat a l’Ossservatore Romano szentszéki napilap közölt a Twitter-fiókján (@oss_romano).
   

Ferenc pápa a megválasztása óta a vatikáni Szent Márta-ház menzáján reggelizik, ebédel és vacsorázik. A vatikáni menza a Szent Péter bazilikának ezzel ellentétes oldalán üzemel: oda járnak ebédelni többek között a vatikáni könyvtár, posta, gyógyszertár és a pápai hivatalok egyházi és laikus dolgozói.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?