Ferenc pápa: a migránsok elutasítása háborúhoz vezet

Vatikánváros |

<p>A tengeren menekülő migránsok befogadásáról és a közel-keleti térség konfliktusairól is beszélt Ferenc pápa pénteken, amikor a Vatikánban fogadta az Ifjúsági Eucharisztikus Mozgalom (MEG) tagjait.</p>

Ferenc pápa a világ válságövezeteiről beszélve megemlékezett a tengeren menekülő emberekről. Közülük a Mianmarból menekülő rohingja kisebbség tagjait említette meg, akiket májusban az emberkereskedők magukra hagytak Indonézia partjainál a nyílt tengeren és eddig egyetlen ázsiai ország sem kívánta őket befogadni.     Az egyházfő úgy fogalmazott, hogy ezeknek a menekülteknek a visszautasítása “háborúval” ér fel, “ez erőszak, ezt gyilkosságnak nevezik”.     Az olasz jezsuita rend alapította Ifjúsági Eucharisztikus Mozgalom (MEG) fiataljaival találkozva Ferenc pápa kijelentette, hogy a “mai háborús világban a fiatalok képviselik a reményt”. A pápa megismételte már többször hangoztatott meggyőződését is, miszerint a világban, különböző színtereken ugyan, de egy "harmadik világháború" zajlik. A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a konfliktusokat csakis párbeszéddel lehet megoldani. A Közel-Keletet említette, ahol Ferenc pápa szerint tiszteletben kell tartani többek között a keresztények vallásszabadságát is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?