Ferenc pápa: a három napkeleti bölcset az újdonság keresése vezette Betlehembe

Vatikánváros |

<p>A háromkirályokat az újdonság reménye vezette Betlehembe a gyermek Jézushoz, miután belefáradtak koruk Heródeseibe - jelentette ki Ferenc pápa a vízkereszt ünnepén a vatikáni Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén, amelynek végén római hajléktalanok osztottak imakönyveket a Szent Péter téren.&nbsp;</p>

Ferenc pápa az Úr megjelenésének ünnepén a Betlehemben megszületett Jézushoz - az üstökös (a bibliában csillag) nyomában - érkezett három napkeleti bölcsről, egyes hagyományok szerint királyokról beszélt. 

"A háromkirályok nem azért keltek útra, mert meglátták a csillagot, hanem azért látták meg a csillagot, mivel útnak indultak. Nyitott volt a szívük, és észre tudták venni az égi jelet (...) nyitottak voltak az újdonságra" - mondta a katolikus egyházfő. Hozzátette: a háromkirályok "nosztalgiát" éreztek Isten iránt, miután nem akarták már többé a megszokott dolgokat, "belefáradtak koruk Heródeseibe", és tudták, hogy Betlehemben valami új történik. 

Hozzátette: a napkeleti bölcsek azokat az embereket jelképezik, akik nem hagyják érzéketlenné válni szívüket. Az Isten iránti nosztalgiát érző hívő is útra kell hogy keljen, a történelem legelrejtettebb szegleteiben, a világ legtávolabbi határain keresve Istent - mondta Ferenc pápa. 

Az apostoli palotának a Szent Péter térre néző ablakából délben elmondott beszédében a pápa kijelentette: a háromkirályok ajándékokat visznek Jézusnak, de az igazi ajándék maga Jézus. "A mi csillagunk ne a pénz és a siker legyen" - hangsúlyozta az egyházfő, békét, igazságosságot és irgalmasságot kívánva a világnak az új esztendőre. A katolikus egyházfő egyúttal köszöntötte az ortodox egyház híveit a szombaton kezdődő ortodox karácsony alkalmából. 

A Szent Péter téren összegyűlt több mint 35 ezer ember között - a Ferenc pápa által bevezetett szokás szerint - háromszáz római hajléktalan osztott szét zsebméretű imakönyvet az irgalmasságról. 

A vízkereszti szentmisén bejelentették, hogy az idei katolikus húsvét vasárnapja április 16-án lesz, pünkösdvasárnap Olaszországban június 18-ra esik majd, és advent első vasárnapja december 3. lesz. 

Olaszországban január hatodika piros betűs ünnep: az itáliai hagyomány szerint a vízkereszti boszorkány (Befana) péntek reggel az olasz gyerekek zoknijaiba és harisnyáiba édességet, és a rosszabbaknak (cukor)szenet is hozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?