Fenyegetik a szerb vezetőket Karadzsics miatt

Belgrád |

Szervezett csoport áll azok mögött a fenyegetések mögött, amelyek Radovan Karadzsics letartóztatása óta érik a szerb kormányzat vezetőit - jelentette ki Rasim Ljajics, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel folytatott együttműködésért felelős nemzeti tanács vezetője, szociálisügyi miniszter.

A Dnevni Avaz című szarajevói újságnak nyilatkozó miniszter szerint a múlt hét elején, a boszniai szerbek volt politikai vezetőjének letartóztatása után három napig folyamatosan csöngtek a belgrádi vezetőknél a telefonok. A máig is tartó, s e-mailen elküldött üzenetekkel kiegészült fenyegető hívások zöme külföldről, konkrétan a boszniai Szerb Köztársaságból érkezik, s gyakoriságuk, nyelvezetük alapján egyértelmű, hogy szervezett csoport áll mögöttük. A legnagyobb baj az, hogy vészesen romlik a politikai légkör, s olyan hangulat alakul ki Szerbiában, amely a legrosszabb Zoran Gyingyics miniszterelnök (2003-ban történt) meggyilkolása óta. Drámaian fokozódik a politikai feszültség, s a radikálisok felhívásai csak az indulatokat szítják - mondta Ljajics, utalva a Szerb Radikális Párt által Karadzsics letartóztatása óta naponta megszervezett belgrádi tüntetésekre, s a kedd estére a város szívébe meghirdetett "országos tiltakozó nagygyűlésre". Ez utóbbit támogatásáról biztosította Vojiszlav Kostunica volt miniszterelnök Szerbiai Demokrata Pártja, s a vele szövetséges Új Szerbia párt is, amelynek elnöke, Velimir Ilic volt miniszter beszédet is mond a rendezvényen. "Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a Szerbiában kormányon lévőknek el kellett végezniük ezt a munkát (Karadzsics letartóztatását)" - fogalmazott Ljajics. Ami a Nemzetközi Törvényszék által leginkább keresett, és Belgrádon számon kért személyt, Ratko Mladic volt boszniai szerb hadsereg-főparancsnokot illeti, Rasim Ljajic azt mondta, hogy ha fellelik, kiadják Hágának. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?