Feltörték több finn parlamenti képviselő internetes levelezését

hacker k

Meghekkelték több finn parlamenti képviselő internetes levelezését a törvényhozás ellen intézett kibertámadással – közölték hétfőn a finn hatóságok.

Sem a házelnök, sem a finn nemzeti nyomozó iroda nem közölt részleteket arról, hogy történt-e információvesztés, sem a támadás közelebbi időpontjáról nem tájékoztattak, csak annyit jeleztek, hogy régebben történt.

„Nem véletlen cselekedetről van szó. A nyomozás jelenlegi szakaszában csak annyit tudni, hogy ismeretlenek hekkelés révén információkhoz jutottak, amelyeket egy másik állam hasznára vagy Finnország kárára használhatnak fel” – áll a nyomozó iroda főfelügyelőjének, Tero Muurmannak a közleményében.

Finnországban az elmúlt években többször intéztek támadásokat az állami információtechnológiai infrastruktúra ellen, és ezek következtében órákra leálltak a szolgáltatások, de Muurman közölte, hogy a mostani eset nagyobb aggodalomra ad okot.

„Ez az eset kizárólag Finnországot érinti, és a célpontokat tekintve igen komoly” – közölte Muurman.

A parlament közölte, hogy együttműködik a nyomozó irodával a támadás kivizsgálásában.

„A parlement elleni kibertámadás súlyos támadás a demokráciánk és a finn társadalom ellen” – olvasható Anu Vehvilainen házelnök közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?