Feltételezett terroristákat tartóztattak le Párizsban

Párizs |

<p>Előállítottak, majd őrizetbe vettek szerdán négy feltételezett radikális iszlamistát&nbsp;Párizsban, akik feltehetően terrortámadást terveztek a francia fővárosban - erősítették meg rendőrségi források a TF1 francia kereskedelmi televízió értesülését.</p>

A három férfit és egy nőt jelenleg a titkosszolgálatok hallgatják ki.

A házkutatások során a nyomozók fegyvert nem találtak, jelenleg a lefoglalt informatikai eszközöket vizsgálják, amelyek esetleges bizonyítékokat tartalmazhatnak a feltételezett merénylettervről.  

Az egyik gyanúsított egy 28 éves francia állampolgár, iszlamista radikális kapcsolatai miatt szerepelt a rendőrség nyilvántartásában, és a 2015. november 13-ai, 130 áldozatot követelő merényleteket követően kihirdetett rendkívüli állapot kezdete óta házi őrizetben van. Két évvel ezelőtt bíróság előtt is állt, miután megpróbált Szíriába utazni, hogy csatlakozzon a dzsihadista harcosokhoz, de azt a rendőrség megakadályozta.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter az I-télé hírtelevíziónak elmondta, hogy a négy embert "egy lehetséges merényletterv" miatt megfigyelték a titkosszolgálatok, s a gyanú ellenőrzésére állították elő őket. Ugyanakkor "azonnali merénylettervről jelenleg nem beszélhetünk" - hangsúlyozta a belügyminiszter. 

Bernard Cazeneuve azt is elmondta, hogy az év eleje óta a titkosszolgálatok több merényletkísérletet is meghiúsítottak, s azokkal kapcsolatban 74 embert állítottak elő. 

"Az ilyen típusú előállítások mindennaposak" - fogalmazott a belügyi tárgya vezetője.   

Francois Hollande államfő a párizsi könyvszalon szerda esti megnyitóján arra emlékeztetett, hogy "a terrorfenyegetettség továbbra is nagyon magas". 

"Láttuk az elmúlt órákban Brüsszelben. Láthatjuk ezekkel a letartóztatásokkal is. A legelővigyázatosabbnak kell lennünk" - tette hozzá a francia elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?