Feloszlatnák a Muzulmán Testvériséget

Kairó |

<p>Bírósághoz fordult Egyiptom egy vezető igazságügyi tanácsadó testülete hétfőn, hogy oszlassák fel a Muzulmán Testvériséget mint bejegyzett nem kormányzati szervezetet - közölték igazságügyi források. Ez jogi kihívás az iszlamista mozgalommal szemben, miközben a hadsereg támogatta kormány sürgeti, hogy sújtsanak le a szervezetre.</p>

A bíróság az elkövetkezendő hónapokban dönt a Muzulmán Testvériség ellenfelei által beterjesztett ügyben, utóbbiak a márciusban nem kormányzati szervezetként regisztrált szervezet feloszlatását követelik. Az említett igazságügyi testület mostani ajánlása nem kötelező jellegű, igazságügyi források szerint az eljáró bíróság soron következő ülése pedig csak november 12-én várható.
   

Azután jegyeztette be magát hivatalosan nem kormányzati szervezetként a Mohamed Murszi megbuktatott elnök mögött álló, 1928-ban alapított Muzulmán Testvériség, hogy egy bírókból álló testület március 20-án arra hivatkozva javasolta a feloszlatását, hogy az iszlamista mozgalomnak nincsen jogi státusa. Az ajánlást a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság számára készítette annak egyik szerve. Ahmed Aref, a Muzulmán Testvériség szóvivője akkor az ügy kapcsán úgy nyilatkozott, hogy bár a testület ajánlása nem kötelező érvényű, annak időzítése mégis kérdéseket vet fel, majd hozzátette, hogy a szervezet "készen áll bármilyen bírósági döntésre".
   

A Muzulmán Testvériséget 1954-ben feloszlatták Egyiptom katonai irányítói, ennek következtében évtizedeken át betiltott, ám de facto működő szerveződés volt, ez az állapot egészen Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök 2011-es bukásáig tartott. Mubarak távozása után az ország legjobban szervezett mozgalmának számító csoport pártot alapított, amely megnyerte az első szabad parlamenti választásokat. Tavaly pedig államfővé választották Mohamed Murszit, az iszlamisták vezetőjét, aki ezután névlegesen kilépett a pártból.
   

A tömegek követelésére a hadsereg jó két hónappal ezelőtt, július 3-án megbuktatta a vádak szerint az ország ügyei helyett a saját, valamint az őt támogató Muzulmán Testvériség hatalmának kiépítésével foglalatoskodó Mohamed Murszi elnököt. Egy nappal később, július 4-én Egyiptom főügyésze erőszakcselekményre való felbujtás gyanújával elrendelte az iszlamista mozgalom több vezetőjének letartóztatását. A megbuktatott államfőnek hasonló vádakkal kell szembenéznie jövő vasárnapi tárgyalásán.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?