Felmondott a Transindex teljes szerkesztősége

Transindex

Huszonhárom év után felmondott az erdélyi Transindex teljes szerkesztősége.

A szerkesztőség szerint az utóbbi időben teljesen ellehetetlenítették munkájukat, és bár működésük alatt sokszor változott a csapatjuk és maga a portál is, soha nem voltak hajlandóak politikai nyomás és elvárás szerint újságot írni.

„Mindannyian észleljük, hogy az elmúlt időszakban egyre inkább beszűkültek az erdélyi magyar szólásszabadság és nyilvánosság terei. Közel két éve a fennmaradásunkért küzdünk egy olyan politikailag meghatározott környezetben, amelyben a sajtó már csak két út közül választhat: vagy kapitulál és gyakorlatilag szócsőként működik tovább különféle politikai érdekek elvárásai szerint, vagy pedig megpróbálja ellátni a feladatát, viszont ez esetben azt kockáztatja, hogy ellehetetlenítik. Mi az utóbbi utat választottuk, és most csomagolunk, mert más választásunk nem maradt”

 – áll az állásfoglalásukban.

Információik szerint a többségi tulajdonos a Transindex.ro eladásra készül, a portál további sorsa pedig számukra is ismeretlen.

„A jelenlegi kontextusban pedig már nem látjuk biztosítva az újságírói függetlenségünket. Az biztos, hogy addig, amíg mi transindexesek voltunk, ez volt az egyedüli nagy olvasottságú romániai magyar médiafelület, amely a szerkesztőség saját döntései, és nem valamilyen politikai pártagenda szerint készült. Nem ért minket váratlanul, de mégis nehéz most felfognunk, hogy ami több évtizedig a Transindex volt, mostantól már megszűnik létezni”

– írják.

(transindex.ro)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?