Fellebbez a Nemzeti Őrsereg

<p>Fellebbezést nyújtottak be tegnap a nyíregyházi Nemzeti Őrsereg tagjai, véleményük szerint a Királyhelmecen múlt hévégén előállított 28 egyenruhás tagjuk nem sértette meg Szlovákia törvényeit. A rendőrség fasizmus propagálása és önkényuralmi jelképek birtoklása miatt indított ellenük eljárást – a hatóságok szerint azzal vétkeztek, hogy Szálasi-féle egyenruhát viseltek, gépkocsijukban pedig olyan jelképeket találtak, amelyek birtoklása vagy nyilvános terjesztése kimeríti a fasiszta propaganda bűntettét.</p>

Gyüre Csaba jogász, aki maga is tagja az őrseregnek, kijelentette, a szlovák rendőrség érvelését teljesen megalapozatlannak tartja, mivel a szlovák törvények szerint nem számít tiltott jelképnek az őrsereg rovásírásos H betűt is tartalmazó, árpádsávos karszalagja, vagy katonai jellegű egyenruhája.

Peter Wilfling, a Polgár és Demokrácia polgári szervezet jogásza szerint a szervezet tagjai ellen indított eljárás során szakértőknek kell igazolniuk, hogy a jelképek és az egyenruha viselése törvénysértő volt-e, vagy sem. A büntető törvénykönyv vonatkozó paragrafusát ugyanis általánosan fogalmazták meg, nem tartalmaz konkrét példákat arra, milyen jelkép vagy zászló számít törvényellenesnek, és milyen nem.

„Ezért ha felmerül a gyanú a jogszabály megsértésére, eljárást indítanak, s szakértők véleménye alapján határozza meg a bíróság, hogy a jelkép náci vagy fasiszta propagandának számít-e, vagy sem” – magyarázta lapunknak Wilfling. Példaként említette a Slovenská pospolitosť tagjait, akik ellen szintén hasonló eljárás indult, s beigazolódott, hogy a Hlinka-gárda egyenruháira hasonlító uniformist hordtak. „Ezért kell a paragrafus alapján minden esetet külön megvizsgálni, külön eljárást kezdeményezni” – tette hozzá Peter Wilfling.
A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?