Felfüggesztették Babiš mentelmi jogát

Andrej Babiš
Prága |

Felfüggesztette Andrej Babiš cseh miniszterelnök, az ANO mozgalom elnöke mentelmi jogát pénteken a prágai képviselőház, lehetővé téve ezzel a rendőrség számára, hogy folytathassa az eljárást a kormányfő ellen, mert a gyanú szerint visszaélt az európai uniós támogatásokkal.

A 200 tagú testületben a szavazáskor jelen lévő 181 képviselőből 111-en támogatták a mentelmi jog megvonását, míg 69-en ellene szavaztak.

A szavazás kimenetele nem meglepetés, mert a kilenc parlamenti párt közül nyolc előre jelezte, hogy támogatni fogja Babis mentelmi jogának felfüggesztését. Ez ellen egyedül az ANO mozgalom képviselői szavaztak. 

A Gólyafészek nevű szabadidőközpont ügyéről van szó, amelynek építésekor 2007-ben és 2008-ban az akkori tulajdonos állítólag jogtalanul jutott mintegy 50 millió koronás európai uniós támogatáshoz.

Az ügyben Jaroslav Faltynek képviselő, Babis pártjának, az ANO-nak az első alelnöke is érintett. A parlamenti alsóház pénteken Faltynek képviselői mentelmi jogát is felfüggesztette.

Andrej Babiš és Jaroslav Faltynek is már előre közölte, hogy maguk is támogatni fogják a felfüggesztést.

A miniszterelnök a mintegy ötórás nagyon indulatos és személyes támadásokkal teli vita elején elmondott beszédében ismét politikai indíttatásúnak nevezte az eljárást, amelyet szerinte azzal a céllal szervezett meg "a maffia, amely milliárdokat lop az államban", hogy eltávolítsák őt a politikából. 

Babiš azon kijelentése, miszerint Csehország jelenleg olyan állam, amelyben megrendelhető egy büntetőeljárás azzal a céllal, hogy valakit börtönbe juttassanak, az elutasítások és a bírálatok sorát váltotta ki az ellenzéki képviselők köreiből. Miroslav Kalousek, a TOP 09 párt frakcióvezetője szerint a kormányfő ezzel Csehország jogállami létét kérdőjelezte meg. A megalapozatlan politikai nyilatkozatot aláássák a cseh jogrendszerbe vetett bizalmat - figyelmeztette a politikusokat nyilatkozatában Pavel Zeman legfelsőbb államügyész.

A Gólyafészek nevű szabadidőközpont ügye komoly belpolitikai probléma Csehországban. A Gólyafészket építtető cég korábban az Agrofert holdinghoz tartozott, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babiš volt. A szabadidőközpont építéskor azonban a cég ismeretlen tulajdonba került, és kisebb vállalkozásként jogosultságot szerzett az ilyen vállalatok számára kiírt EU-támogatásra. Amennyiben a Gólyafészek az Agrofert része maradt volna, nagyvállalatként nagy valószínűséggel nem kapott volna uniós támogatást. A cég a pályázatban megszabott határidő letelte után ismét az Agrofert része lett.

Babiš azt állítja: a rendőrségnek nincsenek megbízható bizonyítékai, hogy törvénysértés történt. Tendenciózusnak nevezte az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentését is.

Kapcsolódó cikkünk

Az OLAF a prágai sajtóban nyilvánosságra hozott jelentésében megállapította, hogy a Gólyafészek jogtalanul jutott az európai uniós támogatáshoz. A Gólyafészek képviselői kérelmükben félrevezető információkat adtak meg, más fontos tényeket pedig elhallgattak. Nem volt átlátható a vállalkozás tulajdonosi struktúrája sem, holott ez egyik alapfeltétele az uniós támogatás megítélésének.

A Gólyafészek-ügyben a rendőrség 11 ember ellen indított büntetőjogi eljárást, köztük van Babis felesége, sógora és első házasságából származó gyerekei is.

Andrej Babiš kisebbségi kormánya szerdán lemondott, mert nem kapott bizalmat a parlamentben. Az elutasítás legfőbb oka éppen a kormányfő elleni büntetőeljárás volt. 

Miloš Zeman államfő szóvivője útján közölte: szerdán találkozik Andrej Babišsal, aki hivatalosan is benyújtja neki kormánya lemondását. Várható, hogy ezt az elnök elfogadja és az új kabinet megalakulásáig ügyvezetői teendők ellátásával bízza meg a mostani kormányt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?