Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Manuel Valls támadója

Párizs |

<p>Három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 105 óra közmunkára ítélte gyorsított eljárásban szerdán egy francia bíróság azt a férfit, aki előző nap megpróbálta megpofozni Manuel Valls volt kormányfőt, a baloldali előválasztás egyik jelöltjét egy kampányrendezvényen a nyugat-franciaországi Bretagne régió Lamballe településén - közölte a helyi ügyészség.</p>

A volt miniszterelnök, aki feljelentést tett a támadást követően, egy eurós szimbolikus kártérítést is kért, amelyet megítélt a bíróság. 

A 18 éves elkövetőt - aki a támadáskor azt kiabálta, hogy "Ez itt Bretagne!" -, kedden a helyszínen előállították és előzetes letartóztatásba helyezték közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett erőszak gyanújával. 

Manuel Valls szerdán a France Inter közszolgálati rádiónak adott interjúban azt mondta, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni, folytatja az elnökválasztási kampányát. A volt miniszterelnök kampánystábja szerint az elkövető a breton függetlenségi szélsőjobboldali mozgalomhoz tartozik, s kábítószerrel kapcsolatos ügyek, illetve a tavaly labdarúgó Európa-bajnokság idején huliganizmus miatt már volt dolga a rendőrséggel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?