Felderítő repüléseket kezd a brit légierő a túszok hollétének kiderítésére

izraeli-palesztin konfliktus

Felderítő repüléseket kezd a brit királyi légierő (RAF) a Földközi-tenger keleti medencéjében a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet által októberben Izraelből elhurcolt túszok hollétének kiderítésére – közölte a brit védelmi minisztérium vasárnap.

A Hamász fegyveresei október 7-én behatoltak Izrael déli térségeibe, 1200 embert megöltek, háromezret megsebesítettek és 240 túszt Gázába hurcoltak.

A terrortámadás után Izrael hadműveleteket kezdett Gázában, azzal a meghirdetett céllal, hogy felszámolja a Hamász katonai és politikai gépezetét.

Az elmúlt héten tűzszünet volt érvényben túszok, illetve izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok kölcsönös elengedése végett. A harcok azonban a hétvégén újrakezdődtek, és továbbra is számos – egyes adatok szerint legalább 130 – túsz van a Gázai övezetben.

A londoni védelmi tárca vasárnapi tájékoztatása úgy fogalmaz, hogy „a folyamatban lévő túszmentő tevékenység támogatására” a brit királyi légierő felderítő repüléseket hajt végre a Földközi-tenger keleti medencéjében.

A minisztérium szerint a brit gépek Izrael és a Gázai övezet légterében is tevékenykednek.

Ezek a repülők nem hordoznak fegyverzetet, a harci cselekményekben nem vesznek részt, egyetlen feladatuk a túszok hollétének megállapítása – hangsúlyozza vasárnapi beszámolójában a brit védelmi tárca.

A tájékoztatás szerint London kizárólag a túszmentéshez kapcsolódó információkat osztja meg „a mentésben részes hatóságokkal”.

A minisztérium nem részletezi, hogy pontosan milyen túszmentő akció zajlik a térségben, de felidézi, hogy az Izraelből elrabolt túszok között brit állampolgárok is vannak.

A brit kormány már néhány nappal a Hamász októberi terrortámadása után bejelentette, hogy légi és haditengerészeti egységeket vezényel a Földközi-tenger keleti térségébe Izrael támogatására és a régió stabilitásának erősítésére.

A londoni miniszterelnöki hivatal akkori tájékoztatása szerint az RAF Boeing P-8 Poseidon típusú – a Boeing 737-800 polgári repülőgéptípusból katonai célokra továbbfejlesztett – felderítő gépei kezdtek járőrözést a térségben, és elsődleges feladataik közé tartozik a regionális biztonságot fenyegető tevékenységek – például a terrorcsoportoknak szánt fegyverek szállításának – felderítése.

A túszok hollétének megállapítását célzó információgyűjtésben részt vesznek az RAF Beechcraft Shadow R1 típusú felderítő repülői is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?