Felborult a feketelista

Május elseje után az EU-tagállamok közül már nem Svédországban a legbiztonságosabb közúton közlekedni, hanem Máltán.

A szigetországban százezer lakosonként öt ember veszítette életét közlekedési balesetben, Magyarországon ugyanez a szám tizennégynél is magasabb.

Május elsejével, az új európai uniós tagországok csatlakozásával Görögország és Portugália elvesztette korábbi előkelő, bár nem sok dicsőséget hozó helyezését: immár nem ezek az államok, hanem Lettország és Litvánia vezeti azt az EU-listát, amelyen a közlekedési szempontból legveszélyesebb országok szerepelnek.

Mint a La Derniere Heure című belga napilap írja hétfői számában egy holland statisztikát idézve, Görögországban 2002-ben százezer lakosra vetítve átlagosan 19,3 ember halt meg közlekedési balesetekben, Portugáliában pedig 17.

Az EU-átlag ebben az esztendőben 10,3 volt. A skála másik végén, azaz a legbiztonságosabb országok között Svédország szerepelt (százezer lakosonként 6 halott), illetve Hollandia és Nagy-Britannia, a maguk 6,1-es adatával. A csatlakozás, vagyis 10 új tagállam adatainak számbavétele felborítja ezt a rangsort. A letteknél és a litvánoknál ugyanis százezer lakosra vetítve 20-nál is több ember halt meg 2002-ben közlekedési balesetekben, de Lengyelországban (15,25), Magyarországon (14,04) és Csehországban (14,02) is elég rossz a helyzet.

Ugyanakkor például a szlovákiai adat már megközelíti az EU-átlagot (11,34), s az EU-csatlakozással immár nem Svédország, hanem egy új tagállam, Málta számít az EU közlekedési szempontból legbiztonságosabb országnak: a kis földközi-tengeri szigeten százezer lakosonként öt halálos áldozat volt 2002-ben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?