Fejcserék a magyar katonai titkosszolgálatoknál

Budapest |

<p>Domján László vezérőrnagy, a Katonai Biztonsági Hivatal volt főigazgatója váltja Kovács József altábornagyot a Magyar Honvédség (MH) Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoki posztján, miután az eddigi vezetőt Orbán Viktor miniszterelnök kinevezte a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatójának.</p>

Hende Csaba honvédelmi miniszter a csütörtöki, Székesfehérváron tartott átadás-átvételi ünnepségen kiemelte:
Kovács József komoly feladatot kapott, egy országos hatáskörű szerv államtitkári besorolású vezetője lesz.

A tárcavezető az altábornagy munkájának sikereként értékelte, hogy a külföldi missziókban a magyar hadsereg úgy állt helyt, hogy azzal kivívta a szövetségesek elismerését is. Hozzátette: az amerikai nagykövet is hangsúlyozta, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok legsikeresebb területe a biztonságpolitika.

Hende Csaba az elmúlt másfél év honvédelmi átalakulásáról szólva elmondta: ésszerűsítés, átalakítás zajlik úgy, hogy "a katonai képességeink ne csökkenjenek, sőt, ha lehet, növekedjenek is".

Kitért arra, hogy a Honvédkórház visszakerült a hadrendbe, s november 15-től 1200-zal csökkentették a vezetői szervek és a háttérintézmények létszámát, "különösebb érdeksérelem nélkül, ami az állomány bölcsességét dicséri".

A miniszter kiemelte, hogy gőzerővel dolgoznak a tartalékos rendszer újjáépítésén: eddig kétezer tartalékost állítottak rendszerbe, hamarosan további hatezret fognak, s ebben segítségükre lesz az új adótörvény is.

"Hasonlóan fontos a harmadik háromdimenziós radar rendszerbe állítása is. Az elmúlt tíz év huzavonái után végre megtaláltuk Medinát, és 2013-ra kis szerencsével teljes lesz a radarrendszer" - tette hozzá Hende Csaba.

Miután Domján László átvette a parancsnoki zászlót Kovács Józseftől, azt mondta: szerinte a Magyar Honvédség ereje a humán erőforrásban rejlik; mára európai szintűvé vált a magyar katonai tudás, a következő évek szakmai feladata ezen erőforrás megtartása lesz. Mint hozzátette, erősíteni kívánja a honvédség morálját is.

Domján László kitért arra, hogy a katonai szervezetek parancsnokai visszakapják régi-új gazdálkodási jogkörüket; ezentúl a hangsúly az alkalmazhatóságon és a bevethetőségen lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?