Fehéroroszországban több mint háromszáz embert vettek őrizetbe a vasárnapi tüntetés után

Fehérorosz válság

Több mint háromszáz embert vettek őrizetbe a vasárnapi ellenzéki tüntetés után Fehéroroszországban – derül ki a fehérorosz belügyminisztérium hétfői közleményéből.

Vasárnap ismét több ezren vonultak az utcára Minszkben – idén immár a tizenötödik alkalommal – Aljakszandr Lukasenka államfő távozását követelve, a közösségi portálokon néhány felhasználó videofelvételeket is megosztva arról számolt be, hogy több lakóház udvarában összecsapások voltak a rohamrendőrökkel, a rendőrség pedig hanggránátokat is bevetett a tömeg feloszlatására. Demonstrációkat jelentettek más nagyobb városokból, például Hrodnából és Bresztből is.

A belügyi tárca közleménye 345 ember őrizetbe vételéről tájékoztatott.

A vasárnapi tüntetés hivatalos elnevezése „Fasizmus elleni menet” volt, a szervezők így reagáltak arra, hogy Lukasenka a minap fasisztáknak nevezte a tüntetőket.

Az utcai tüntetések új erőre kaptak, miután november 11-én Raman Bandarenka 31 éves festőművészt rendvédelmiek az utcán bántalmazták, és a kórházban belehalt sérüléseibe.

Lukasenkát az augusztus 9-i, vitatott tisztaságú elnökválasztáson a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával választották meg a hatodik mandátumára. Ezeket a választásokat sem az ellenzék, sem a nagyhatalmak, sem a nemzetközi megfigyelők nem ismertek el tisztességesnek. Emiatt Minszkben minden hétvégén tüntetnek Lukasenka ellen. A vasárnapi megmozdulások rendszerint a legnépesebbek. Lukasenka nem hajlandó lemondani, ehelyett közelebbről meg nem nevezett alkotmányreformokat ígért.

A hatóságok könyörtelen brutalitással igyekeznek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?