Fehérorosz válság – Ausztria és Litvánia további uniós szankciókat sürget

Sebastian Kurz

Ausztria és Litvánia további európai uniós szankciókat sürget Fehéroroszországgal szemben – közölte Sebastian Kurz osztrák kancellár és litván hivatali partnere, Ingrida Simonyte pénteken Bécsben.

„Ha nem változik semmi, szükség lesz újabb szankciók elrendelésére” – jelentette ki Kurz. Egyben leszögezte, hogy a büntetőintézkedéseknek „a lehető legcélzottabbaknak” kell lenniük.

A bécsi munkalátogatáson lévő Simonyte hangsúlyozta: a Ryanair-incidens megmutatta, hogy „az egyébként is kiszámíthatatlan rezsimek még kiszámíthatatlanabbá tudnak válni”.

A bírálatok hátterében az áll, hogy a fehérorosz hatóságok május 23-án őrizetbe vették a 26 éves Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki újságírót és orosz állampolgárságú barátnőjét, Szofija Szapegát, miután pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették a minszki repülőtéren a Ryanair ír légitársaság Athén-Vilnius járatát, amelyen utaztak.

Kurz kiemelte, hogy az utasszállító földre kényszerítése veszélybe sodorta az utasokat. Egyben ismételten követelte Prataszevics és a Fehéroroszországban bebörtönzött politikai foglyok elengedését.

Kurz és Simonyte is hangsúlyozta, hogy el kell választani a Fehéroroszág elleni szankciók ügyét az Európai Unió és a minszki vezetést támogató Oroszország viszonyától. „Mindent csak bonyolítana, ha összekevernénk a dolgokat” – húzta alá az osztrák kancellár. A litván miniszterelnök hozzátette, hogy az orosz kormányt a saját cselekményeiért kell felelőssé tenni. Simonyte ezzel kapcsolatban a bebörtönzött Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus és a szélsőségesnek minősített civil  szervezetek ügyét hozta fel példaként.

A Die Presse című osztrák lap szombati kiadásában megjelenő interjújában Simonyte óva intett, hogy függőségi helyzet alakuljon ki az EU és Oroszország között. Ismételten kifejezésre juttatta, hogy ellenzi az Északi Áramlat-2 földgázvezeték elkészültét, amely orosz földgázt szállítana Ukrajna és Lengyelország megkerülésével Németországba. A koronavírus elleni Szputnyik V orosz vakcina exportját pedig geopolitikai nyomásgyakorlási eszköznek minősítette.

A litván kormányfő egyben további támogatásáról biztosította a balti ország területén menedéket kérő fehérorosz politikai menekülteket.

Simonyte Bécsben Wolfgang Sobotkával, az osztrák parlament elnökével is találkozott, szombaton pedig a Wachau Európa Fórum konferenciáján vesz részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?