Fegyveresek zárták körül a líbiai külügyminisztériumot

Tripoli |

<p>Egykori fegyveres felkelők zárták körül vasárnap a líbiai külügyminisztériumot, és azt követelik, hogy távolítsák el az ország diplomáciájából azokat, akik a másfél éve megdöntött Kadhafi-rendszerben is felelős tisztségeket töltöttek be.</p>

 

Mintegy 30 terepjárón az ország több pontjáról érkezett kétszáz fegyveres veszi körül az épületet Tripoliban, és megakadályozza a ki- és bejutást. Némelyik járművön légvédelmi fegyverek is vannak, a milicisták pedig mesterlövész puskákkal és géppisztolyokkal szerelkeztek föl. Egy tisztségviselő szerint jogos ugyan a követelésük, de nem kellene emiatt gátolni az egész minisztérium munkáját.    Az akció szervezői azt kifogásolják, hogy a külképviseleteken továbbra is Kadhafi emberei dolgoznak, miközben őket - a rendszert megdöntő harcosokat - félreállítják. A minisztériumot nem hagyják működni, amíg a követeléseik nem teljesülnek - fogadkoztak.    A líbiai törvényhozásban van már kezdeményezés az előző rendszer felelős pozíciót betöltő embereinek elszigeteléséről, de törvény még nem született róla. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?