Európa 2012: megtaláltuk a béka fenekét

MALINÁK ISTVÁN

Ezen rágódnak most jól fizetett bankárok, gazdasági elemzők, s mindkét tábor prognózisok tucatjaival támaszthatja alá saját érvelését. Mindenki választhat, ki-ki saját vérmérséklete és bankszámlája szerint.

A válság éve

2012 a válság éve volt. Gazdasági, pénzügyi, politikai, strukturális, bizalmi és kormányválságok sorozata jellemezte. Európában még sosem volt annyi országos sztrájk, mint az idén, a kisebbeket, ágazati munkabeszüntetéseket és tüntetéseket számon sem lehet tartani. Görögországnak az idén is sikerült bennmaradnia az euróövezetben és az unióban, s mivel egyre több pénzt ölünk bele, januártól folytathatja rogyadozását Portugália, Spanyolország, Írország, Ciprus, Málta, Szlovénia és Olaszország társaságában – és akkor még nem említettük a nyomorgó Balkánt, a vergődő baltiakat és önmagunkat, Magyarországgal egyetemben. Elfogadtak az unióban mentőcsomagokat – a bankok számára. Az évzáró uniós csúcson kimondták, hogy lesz bankfelügyelet, később bankunió, lesz közös bankszanálás és így tovább. Az EU-csúcsok egyre inkább a bankokról szólnak, hiányzik a polgár, a kilátástalan helyzetbe került európai polgárok egyre növekvő tábora. Egy elemző nemrégiben azt írta: a fő kérdés hovatovább az, meddig tudják elviselni az emberek a válságkezelés terhét. Az európai valságkezelés pedig a farkát kergető kutyára hasonlít: minél több a takarékosság, annál gyengébb a gazdaság, és minél gyengébb a gazdaság, annál több takarékosság kell. Ami az EU-t 2012-ben még jellemezte: folytatódott a kettészakadás folyamata, s a német–francia diktátum májusban német dominanciává egyszerűsödött.

Az év tévedése

A brüsszeli bürokratáknak az év folyamán egyetlen sikerélményük volt, de az sem az ő érdemük, az oslói Nobel-bizottság butasága miatt szakadt a nyakukba. Nevetséges volt, ahogy a válságban vergődő kontinens vezetői bizonygatták: megérdemlik a Nobel-díjat, mert megőrizték az európai békét. Kínos volt, amint az unió három tenorja húsz állam- és kormányfő kíséretében páváskodott a kamerák előtt. Jó lett volna odakiáltani: Fico úr, most tényleg békecsinálónak érzi magát? Vagy Hollande úr? Vagy Merkel asszony? A hatalom csúcsain tényleg ennyire hiánycikk a józan ítélőképesség? Tohle je ale ostuda – mondhatta volna, ha élne a néhai, többszörös jelölt Václav Havel. Bár lehet, nem szólt volna semmit, amilyen csendes ember volt.

Az év választása

Mivel azt előre le lehetett fogadni, hogy Putyin már a március 4-i első fordulóban megnyeri az orosz elnökválasztást, számunkra sokkal érdekesebb volt a holland vagy a romániai helyzet alakulása. Az európai politikára pedig a francia jobboldal visszaszorulása volt a legnagyobb hatással: május elején Nicolas Sarkozy kikapott Francois Hollande-tól, másfél hónap múlva pedig az UMP vesztett a szocialistákkal szemben a parlamenti választásokon. Az év választásának mégis Barack Obama újrázása tekinthető. Az amerikai belpolitikában ez a szociális szempontok erőteljesebb figyelembe vételét jelenti, a külpolitikában pedig azt, hogy folytatódik a hangsúlyeltolódás Ázsia felé. Obama többször leszögezte: Amerika csendes-óceáni hatalom és az is marad. Vagyis az USA Kínával vív presztízsharcot, Európa mindinkább a háttérbe szorul. Még két fontos tapasztalata van az idei elnökválasztásnak. 1. Az amerikai társadalom végérvényesen kettészakadt. 2. Már nem a fehér középosztály dönti el a politikát. Egyre aktívabbak a feketék, a latin származásúak. A prognózisok szerint jó harminc év múlva a fehér amerikaiak kisebbségbe kerülnek.

Az év háborúja

Egy évvel ezelőtt a líbiait nevezhettük annak, az év vesztesének pedig Kadhafit. Idén az év háborúja kétségkívül a szíriai felkelés, amely már lassan két éve zajlik. Összehasonlíthatatlanul több a civil áldozat is, a menekült is, és alapvetően más a Nyugat reagálása is. A NATO nem akar beavatkozni, a nyugati országok nem fegyverzik fel a felkelőket, ennélfogva Aszad agóniája is sokkal hosszadalmasabb, mint Kadhafié volt. A nyugati világ egyszerűen fél: az arab tavasz ugyanis komor télbe fordult, a barátságos diktátorok helyébe barátságtalan iszlamisták jöttek. A nyolcnapos, novemberi gázai hadművelet is nagy durranást okozott a nemzetközi politikában, de nem volt több puszta erődemonstrációnál mindkét oldalon. Szíriában viszont élet-halál harc dúl.

Az év visszarendeződése

Egyiptom nemcsak önmagában példaértékű a visszarendeződésre, hanem tágabb értelemben is. Bő két évvel az észak-afrikai zavargások kezdete óta az iszlamisták lettek – szinte mindenütt, ahol választásokat tartottak – az arab tavasz fő nyertesei. Egy éve senki sem gondolta volna, hogy a Közel-Kelet meghatározó országában, Mubarak elűzése után, nem a szimbólummá vált Tahrír tér hősei, ifjú forradalmárai fogják egyengetni a törékeny demokrácia útját. A többszakaszos, januárban véget ért parlamenti választások eredményeként kétharmados többséghez jutottak az iszlamisták (a Muzulmán Testvériség és a nála is szélsőségesebb szalafisták). Az elnökválasztást június 17-én a testvériség jelöltje, Mohammed Murszi nyerte, s azóta egyre nagyobb a saría alapján rendeződő és ítélkező iszlám diktatúra kialakulásának veszélye. A puskaporos légkör szinte polgárháborúval fenyeget. Ez is, meg egy iszlám berendezkedésű Egyiptom is felborítaná az eddigi status quót az egész Közel-Keleten. Európa biztosan nem tudná megmenteni Izraelt.

Az év vesztese

Ebben a kérdésben nehéz volt dönteni. Akad-e olyan Európában, akinek az első pillanatban nem Sarkozy jut az eszébe? Bizonyára sok szavazatot kapna Mitt Romney is. Vele más lehetett volna Amerika, és az amerikai külpolitikában is más hangsúlyok kerültek volna előtérbe. Lehetne az év vesztese az európai átlagpolgár is, de hát vannak még kontinensek, országok, ahol így is irigyelnek bennünket.

A gazdasági helyzet mindenütt romlik, és ahol szegénység van, ott a jog is sérül. Hirdessük tehát ki, hogy 2012-ben az év vesztese világviszonylatban a demokrácia. Ez az eddig leírtakból is egyértelmű. Összeszámolta valaki, hogy hány európai városban verték meg a megszorító gazdaságpolitika ellen tüntetőket? Mert nemcsak a randalírozók, a huligánok kaptak a gumibotból és könnygázból. Ezernyi egyéb példa is akad, nem is kell értük messzire, háborús övezetbe, Ázsiába vagy Afrikába menni. Milyen világ az, ahol a hatalom börtönbe csukathat fiatal nőket azért, mert gitárral énekelni mertek egy templomban? Ugyanott maradva: szabad-e házkutatást elrendelni valakinél csak azért, mert a politikai ellenzékhez tartozik, sőt: meg lehet veretni, le is lehet lövetni? Mekkora lehet a megfélemlítettség foka Európa utolsó kemény diktatúrájában, ha szeptember végén Fehéroroszországban Lukasenko pártja „simán” győzni tudott? Ukrajnában is csak úgy nyerhetett Viktor Janukovics pártja, hogy közben Julia Timosenkót börtönben tartották.

Az év politikusa

Azért nem Obama, mert őt Romney alaposan megszorongatta, bizonyítva, hogy a demokrata elnöknek igenis van alternatívája. Az év politikusa az, akinek odahaza sem az ellenzék soraiban, sem saját pártján belül nincs riválisa. Angela Merkel. A megszorító európai gazdaságpolitika anyja. Milliók szidják és gyűlölik. Milliók ha nem is szeretik, de tisztelik. Fehér holló: eddig egyetlen magánéleti botránya sem volt. A december eleji CDU-kongresszuson elképesztő arányban – brezsnyevi 97,94 százalékkal – választották újra a pártelnöki székbe, ami automatikusan kancellárjelöltséget is jelent a jövő évi választásokon. A népszerűségi listákat tekintve ellenzéki politikus még csak megközelíteni sem tudja. Ami rosszat a kritikusai fel tudnak róni neki: nem a CDU-nak van elnöke, hanem a kancellárnak van egy pártja.