Eurobarométer: az EU-nak nagyobb szerepet kell játszania a válságkezelésben

Az Európai Unió a Nobel-békedíj idei kitüntetettje

Az Európai Uniónak nagyobb szerepet kellene játszania a koronavírus-járvány okozta válság kezelésében - derült ki egyebek közt az Európai Unió jövőjéről szóló, pénteken közzétett Eurobarométer-felmérésből.

Az EU közvélemény-kutató intézetének kutatása szerint tíz megkérdezett európaiból nyolc úgy gondolja: az Európa jövőjéről rendezett, vasárnap kezdődő konferenciasorozatnak elsősorban azt kellene megvizsgálnia, hogy az EU hogyan kezelhetné jobban a globális válságokat.

A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 66 százaléka úgy véli, az Unió szerepe meghatározó a fiatalok jövője szempontjából, ezért a konferenciasorozatnak külön a fiatalokat is meg kellene szólítania. Hasonló arányban tekintik a fiatalok az Uniót "biztos pontnak egy zavaros világban", azonban ez az érték 11 százalékkal alacsonyabb a 2018-ban mértnél.

Az elemzés az európai választásokkal és az Európai Bizottság elnökének megválasztásával is foglalkozott: a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy kétszer annyian vannak azok az európaiak (42 százalék), akik szerint jó ötlet a transznacionális listák bevezetése az európai választásokon, mint ahányan (19 százalék) elutasítják ezt. A válaszadók több mint kétharmada támogatja továbbá, hogy az Európai Bizottság elnökét a választásokon induló vezető jelöltek közül válasszák ki, mert ez átláthatóbb és demokratikusabb folyamat.

A felmérést az Európai Parlament és az Európai Bizottság megbízásából 27 tagállamban tavaly október vége és november vége között készítették el. Összesen mintegy 27 034 interjúra került sor, amelynek eredményeit két nappal Európai Unió jövőjéről szóló konferenciasorozat elindítása előtt közölték. A vasárnap induló rendezvénysorozat célja egyebek mellett, hogy megoldást találjon az Unió régóta tartó és új problémáira, és megerősítse az európai szolidaritást.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?