Észak-Koreában megerősítették Kim Dzsong Un kínai látogatásának hírét

Kim Dzsong Un
Phenjan/Szöul |

Kim Dzsong Un, Észak-Korea legfőbb vezetője úton van Kínába, hogy tárgyaljon Hszi Csin-ping államfővel - erősítette meg az észak-koreai média kedden.

 

A KCNA állami hírügynökség beszámolója szerint Kim hétfőtől csütörtökig tartózkodik hivatalos látogatáson a szomszédos országban a kínai elnök meghívására.

A Nodon Szinmun észak-koreai pártlap azt írta, hogy az észak-koreai vezetőt útjára elkíséri tanácsadója, Kim Jon Cshol, aki az Egyesült Államokkal folytatott megbeszélésekért felelős, valamint Ri Jong Ho külügyminiszter. Kim Dzsong Unnal együtt utazik a kínai fővárosba, Pekingbe felesége is. A házaspár fényképét első oldalán közölte az újság.  

 

A látogatás hírének megerősítése azután történt, hogy hétfőn a dél-koreai Hankjoreh című hírlap jól értesült kínai-észak-koreai forrásokra hivatkozva már írt az utazásról.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség pedig az ügyre szintén rálátással bíró egyik forrásra hivatkozva közölte, hogy egy magas rangú észak-koreai tisztségviselő érkezhetett vasúton Kínába Tantung (Dandong) kínai határvárost érintve. Az értesülés szerint egy különvonat érkezett, és a kínai biztonsági szolgálatok tucatnyi járműve és tagja zárta le a tantungi vasútállomást, mielőtt a vonat ott áthaladt volna.

Peking az elzárkózó észak-koreai vezetés szövetségesének számít. Az észak-koreai vezetők korábbi látogatásairól mindig csak utólag adott ki információt a pekingi, illetve a phenjani vezetés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?