Észak-Korea újabb rakétát lőtt fel

Phenjang |

<div>Hajnalban ballisztikus rakétát bocsátott fel Észak-Korea, de pár perc után, 71 kilométer magasan felrobbant.</div>

Amerikai értékelés szerint valószínűleg közép-hatótávolságú, KN-17 típusú rákétát lőtt fel Kim Dzsong Un rezsimje az ország nyugati részén. A rakéta nem hagyta el Észak-Korea területét. Jelenleg a kapcsolatok különösen feszültek Észak-Korea és az Egyesült Államok között. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter pénteken, az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén reálisnak mondta a veszélyt, hogy Észak-Korea atomtámadást indít Dél-Korea vagy Japán ellen, és ezért cselekedni kell, mielőtt megteszi.    Donald Trump amerikai elnök egyelőre csak Twitter-üzenetben reagált. Mint írta: „Észak-Korea nem tartotta tiszteletben Kína és nagyra becsült elnökének kívánságait, amikor ma – bár sikertelenül – rakétát bocsátott fel.” Amiért Trump Kínát említette, annak oka az, hogy Washington már többször kérte Pekinget, zabolázza meg Észak-Koreát. A kérésnek Kína – például észak-koreai szénimportja csökkentésével – megpróbál eleget tenni. Trump egy pénteken megjelent interjúban dicsérte is Hszi Csin-ping kínai elnököt, aki álláspontja szerint megpróbálja féken tartani Észak-Koreát. „Nagyon kitartóan próbálkozik, nem akar zűrzavart és vért látni, jó ember” – fogalmazott a kínai elnökről, akivel áprilisban a floridai Mar-a-Lagóban tárgyalt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?