Észak-Korea tagadja, hogy vegyi fegyverekhez szállítana alapanyagot Szíriának

szíria
Phenjan |

Észak-Korea tagadta pénteken, hogy vegyi fegyverekhez szállított alapanyagot Szíriának, s hogy egyáltalán gyárt vagy birtokol ilyen tömegpusztító fegyvereket.

"Amint már többször és világosan elmondtuk, az országunk nem fejleszt, nem gyárt és nem tárol vegyifegyver-készleteket, és ellene van a vegyi fegyvereknek" - idézte a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség a külügyminisztérium Amerika-kutató intézetének név nélkül nyilatkozó szóvivőjét. Szerinte a Phenjan és a Damaszkusz közti együttműködésről szóló ENSZ-jelentés az Egyesült Államok koholmánya, és ürügy az Észak-Korea elleni szankcióik szigorítására, illetve a szíriai katonai invázió igazolására.

A The New York Times napilap a minap idézett egy ENSZ-jelentésből, amely szerint Észak-Korea olyan alapanyagokat szállított a szíriai kormánynak, amelyeket akár vegyi fegyverek gyártásához is használhattak. Az amerikai napilap értesülései szerint a phenjani rezsim legalább 40 szállítmányt küldött Szíriába 2012 és 2017 között, amelyek polgári és katonai célra is felhasználható anyagokat - a többi között saválló csempéket, szelepeket és hőmérőket - tartalmaztak. Emellett észak-koreai rakétatechnikusokat láttak ismert szíriai vegyifegyver- és rakétalétesítményekben. A több mint 200 oldalas jelentést olyan ENSZ-szakértők írták, akik az Észak-Korea elleni szankciók betartását felügyelik. Az ázsiai országot nukleáris és rakétaprogramja miatt számos nemzetközi büntetőintézkedéssel sújtották.

Szíria egy szaringázzal végrehajtott kelet-gútai támadást követően 2013-ban nemzetközi nyomásra beleegyezett vegyifegyver-készletének megsemmisítésébe. Ugyanakkor az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakértői úgy vélik, hogy Damaszkusz nem tett eleget kötelezettségének, és 2017 áprilisában szarint vetett be Hán Sejkúnban, legalább 83 emberéletet kioltva. Szíriai felkelők arról számoltak be, hogy a kormányerők klórgázt tartalmazó fegyverekkel bombáztak lakott településeket. A nemzetközi bírálatok ellenére a damaszkuszi kormány eddig következetesen tagadta, hogy vegyi fegyvert vetett be ellenfeleivel szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?