Észak-Korea megerősítette, hogy katonai felderítő műholdat akar felbocsátani

Észak-Korea kedden megerősítette, hogy júniusban katonai felderítő műholdat bocsát fel.

A bejelentést közlő KCNA észak-koreai állami hírügynökség a Koreai Munkapárt központi katonai bizottságának elnökhelyettesét is idézte, aki bírálta a Koreai-félszigetnél végrehajtott közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlatokat.

A bizottság szerint az ilyen jellegű műveletek miatt rendkívül fontos, hogy Phenjan minél gyorsabban információkat szerezzen „az ellenség mozgásáról”.

Bár a fellövés időpontját a KCNA nem közölte, Phenjan korábban már jelezte a japán parti őrségnek, hogy május 31-e és június 11-e között tervez műholdat fellőni, s felszólította a szigetország hatóságait, alakítson ki erre az időre tengeri veszélyzónákat az érintett partoknál. Az erről szóló közleményben még nem említették a műhold katonai jellegét.

Mind Tokió, mind Szöul felszólította a kommunista országot, hagyjon fel a műholddal kapcsolatos terveivel, a japán védelmi tárca pedig máris azt közölte:  „minden, a szigetország területét fenyegető rakétát megsemmisítenek”.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető néhány hete személyesen is megtekintett egy felbocsátásra előkészített kémműholdat, és az űrből végzett felderítés kiemelt fontosságát hangoztatta.

A 2022 eleje óta rekordszámban, nagy hatótávolságú rakétákkal végrehajtott kísérletek azt bizonyítják, hogy Phenjan képes műholdat juttatni az űrbe, ám a felderítő eszköz képességeivel kapcsolatban több kérdés is felmerült a külföldi elemzőkben. A kommunista párt központi lapjában, a Rodong Szinmunban közzétett fotókon ugyanis a műhold túlságosan kis méretűnek és elnagyoltan kivitelezettnek tűnik ahhoz, hogy Föld körüli pályáról is alkalmas legyen nagyfelbontású felvételek készítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?