Észak-Korea is atomcsapással fenyegetőzik

b

Észak-Korea a fenyegetést elsősorban Dél-Koreának címezte arra az esetre, ha az megtámadná. 

"Ez nem puszta fenyegetés" - jelentette ki az Észak-Koreát irányító kommunista Koreai Munkapártban magas tisztséget betöltő Kim Jo Dzsong, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga kedden. Kim Jo Dzsong, akit a KCNA állami hírügynökség idézett, hangsúlyozta, hogy ez lenne Phenjan válasza Dél-Korea esetleges katonai akciójára. Mint mondta, Szöul elkerülheti ezt a sorsot, ha feladja egy atomfegyverekkel rendelkező állam elleni megelőző csapással kapcsolatos "ábrándozásait".

Szo Vuk dél-koreai védelmi miniszter pénteken arról beszélt, hogy országa különböző, jelentősen megnövelt hatótávolságú és erejű rakétatípusokkal rendelkezik, amelyek "képesek nagy pontossággal, gyorsan eltalálni bármely célpontot Észak-Koreában". A tárcavezető hozzátette: a minisztérium minden segítséget megad a hadseregnek, hogy elsöprő választ tudjon adni Phenjan rakétafenyegetésére. A miniszter beszédében ellenségnek nevezte  Észak-Koreát.

Kim Jo Dzsong nagyon nagy hibának nevezte a dél-koreai miniszter nyilatkozatát. Mindemellett hangsúlyozta, hogy Phenjan elutasítja a háborút, amely romokká változtatná a Koreai-félszigetet és nem tartja fő ellenségének Dél-Koreát. Amennyiben Dél-Korea valamely okból mégis a Szo Vuk által "hirdetett katonai megelőző csapás" útját választaná, mindez megváltozhat és Dél-Korea válhat célponttá - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?