Észak-Korea befejezte a kísérleti atomrobbantás előkészületeit

Szöul |

<p>Észak-Korea a jelek szerint befejezte korábban bejelentett kísérleti atomrobbantásának előkészületeit, miután mérőeszközöket szereltek fel a föld alatti robbantási helyszín bejáratánál - jelentette magas rangú dél-koreai kormányzati forrásokra hivatkozva a Csoszon Ilbo szöuli napilap pénteken.</p>

 

Arról is beszámolt, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok szankciók mellett esetleges katonai lépéseket is fontolgat, amennyiben Phenjan végrehajtja a kísérletet.     Ri Mjong Bak dél-koreai elnök a tervezett robbantás miatt csütörtökön válságértekezletet tartott diplomáciai és biztonsági tisztviselőkkel Szöulban, amelyet követően azt ígérte, hogy "súlyos következményei lesznek" annak, ha Észak-Korea beváltja fenyegetését.    Ezzel párhuzamosan a hivatalos észak-koreai hírügynökség, a KCNA pénteken közölte, hogy Phenjan "könyörtelen megtorlás tüzét zúdítja" az Egyesült Államokra, katonái pedig fel vannak készülve arra, hogy "átfogó akciót" indítsanak az ellenséggel szemben.    Észak-Korea a múlt héten jelentette be, hogy a "nép kérésére" atomrobbantást fog végrehajtani, válaszul arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókkal sújtotta a bezárkózó kommunista országot, amiért az tavaly decemberben műholdfellövésnek nevezett rakétakilövést hajtott végre, megszegve ezzel a világszervezet korábbi határozatait. A szankciók végrehajtásának esetére pedig "fizikai megtorlással" fenyegette meg Dél-Koreát Phenjan.    Észak-Korea eddig két alkalommal, 2006-ban és 2009-ben hajtott végre kísérleti atomrobbantást.     Elemzők által a decemberi sikeres rakétakilövést követően elvégzett számítások szerint az észak-koreai hordozóeszközök akár az Egyesült Államok nyugati partvidékét is el tudják érni, azt egyelőre azonban valószínűtlennek tartják, hogy Phenjan képest lenne nukleáris robbanótölteteket gyártani a rakétákhoz.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?