Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tengerbe

Szöul |

<p>Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki keleti partvidékéről szerdán a Japán-tengerbe - közölte a dél-koreai hadsereg.</p>

A rakétát az ország északi részén található Sinpo kikötővárosból indították, mintegy 60 kilométert tett meg, mielőtt becsapódott a tengerbe a Koreai-félsziget mellett - tudatta a dél-koreai hadsereg egyesített vezérkara egy rövid közleményben. Sinpóban található az észak-koreai tengeralattjáró-támaszpont.

Az értesülést Japán és az Egyesült Államok is megerősítette. A japán kormány határozott tiltakozását fejezte ki, jelezve, hogy nem tudja tolerálni Phenjan ismételt provokációit.

Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai államfő közeljövőben sorra kerülő találkozóján várhatóan fontos téma lesz az Észak-Koreára való nyomásgyakorlás kérdése.

A ballisztikus technológia használatával Észak-Korea megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait.

Észak-Korea legutóbb két hete kísérelt meg rakétaindítást, szintén keleti partvidékéről. Előzőleg, márciusban négy rakétát lőtt ki Japán irányába, ezek közül néhány 300 méterre megközelítette a szigetországot. A bezárkózó, diktatórikus vezetésű ország 2016 januárja óta két atomfegyver-kísérletet is végrehajtott. Feltevések szerint Phenjan interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztésén munkálkodik, amellyel képesek lennének az Egyesült Államok területe ellen is csapást végrehajtani. Dél-koreai és amerikai szakértők szerint azonban a fejlesztés még jelentős időt vesz igénybe, annak ellenére, hogy Kim Dzsong Un phenjani vezető kijelentette, "bármikor" készen állnak egy ilyen rakéta kísérleti indítására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?